Tudástár

A kéktúra klasszikus teljesítéséről röviden

2022.02.25.
A kéktúra klasszikus teljesítéséről röviden

Cikkünk elolvasása nem javasolt azoknak, akik elavultnak és feleslegesnek találják a kéktúra klasszikus értelemben vett teljesítését, vagyis papíralapú igazolófüzetben bélyegző lenyomatokat gyűjteni, azt a teljesítés után a kéktúrás ellenőrökkel jóváhagyatni, majd egy sorszámozott jelvénnyel és elismerő oklevéllel gazdagabban nosztalgiázni az élményeken. Azoknak viszont, akik számára 2023-ban is van létjogosultsága a felsoroltaknak, érdemes átfutni a következő néhány sort.

A kéktúra típusát illetően egy útvonalkövető-túramozgalom, még akkor is, ha a mozgalom szótól kissé berzenkedünk. A nyakatekert megnevezés mögött nincs trükk, a lényeg nagyon egyszerűen fogalmazva annyi, hogy

a kéktúrázó egy kék sávval jelölt útvonalon gyalogosan halad egyik szakasztól a másikig, akár tetszőleges, akár folytatólagos irányban.

A Magyar Természetjáró Szövetség három kéktúra (Alföldi Kéktúra, Országos Kéktúra és Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra) teljes karbantartását és fenntartását végzi, amit gyűjtőnéven Országos Kékkörnek (OKK) hívunk. Az OKK közel 2550 kilométernyi útvonalán a kijelölt helyeken bélyegződobozok vannak kihelyezve, amelyek érintését a kéktúrázó bélyegzéssel és dátumozással igazolja a kéktúra-igazolófüzetében.

Készülj a bélyegzésre (vagy annak hiányára)!

Az igazolópontok mindig aktuális listáját a Kéktúra hivatalos oldalán, az adott kéktúrára kattintva a Szakaszok menüpontban találjátok (pl. az OKT-ét itt), illetve a természetjáró.hu oldalán és a Természetjáró applikációban is megtalálhatók. Túratervezéskor érdemes ellenőrizni az adott szakasz bélyegzőhelyeit, mert tulajdonjogi, építkezés vagy más területhasználati, illetve praktikus okok miatt egyes dobozokat indokolt áthelyezni, megszüntetni vagy újat kihelyezni.

Ezen a ponton kicsit tovább időzünk most, ugyanis előfordulhat, hogy nem találod meg a bélyegződobozt, vagy zárás után érkezel a bélyegzőhelyhez, esetleg a bélyegződobozból hiányzik a gumilenyomat. Ilyen esetekben azt tanácsoljuk, hogy

  • készíts egy olyan fotót, amin beazonosítható vagy te és a helyszín is,
  • vagy ha nincs nálad fényképezőgép, esetleg lemerült a telefonod, akkor keress egy olyan helyszínt (például vasútállomáson, boltban stb.), aminek a céges bélyegzőjében látszik a település (vagy a legközelebbi település) neve.
  • Fontos, hogy ha elfelejted magaddal vinni a kéktúrás igazolófüzetedet a túrára, akkor ebben a helyzetben mindenképp a beazonosítható fotó a megoldás!

Kérjük, hogy kerüld az egyéb alternatív ötleteket, mégpedig azért, mert csak az előbb említett megoldásokat fogadják el a kéktúraellenőrök. A teljesítés szabályait egyébként nem ők találták ki, hanem sok-sok évvel ezelőtt néhány igazán tiszteletreméltó természetjáró, akik nélkül a kéktúra nem létezne, vagy legalább is nem ebben a formában.

Visszakanyarodva a szabályos teljesítéshez: miután összegyűjtötted az igazolófüzetedben a bélyegzőlenyomatokat, és a dátumokat is az elvártak szerint rögzítetted, nincs más teendőd, mint elküldeni azt a kéktúraellenőrök jóváhagyásáért az MTSZ-hez. Ennek lehetséges módjairól itt találsz információkat. Az ellenőrzés jó esetben 2-3 hetet vesz igénybe, majd ezt követően a kollégáink keresni fognak az oklevél és a jelvény átadása, valamint a füzeted visszajuttatása miatt. Hogy ne gördüljön akadály a kapcsolatfelvétel elé, kérjük, hogy a füzetedben olvashatóan töltsd ki az emailcímedet és a telefonszámodat.

Ha bizonytalan vagy a bélyegzés és a dátumozás szabályos vezetésében, és nem találod teljes körűnek a kéktúrás igazolófüzet elején található információkat, akkor keress minket bizalommal a kérdéseiddel! Ezen kívül hasznos gyakorlati tanácsokkal segít a Csernus Lukács Gábor kéktúraellenőr által írt sorozatunk is, az Ellenőri tapasztalatok. Kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánlott!

Top kulcsszavak
Kapcsolódó tartalmak