Infó

Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan kezdjem el a kéktúrát?

Első lépésben olvasd el a kéktúra kiírását, majd szerezz be egy igazolófüzetet, egy bélyegzőpárnát és tintát. Ezután gondold át és kezdd el szervezni az általad választott első szakasz megközelítését, teljesítését. A kezdő lépésekhez ebben a cikkben találsz hasznos infókat.

Ki lehet kéktúra teljesítő?

Az Országos, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli és az Alföldi Kéktúra útvonalát bárki szabadon végigjárhatja 6 éves kortól, de akkor válhatsz hivatalos teljesítővé és kaphatod meg a jelvényt és oklevelet, ha a kiírás szabályait betartottad. A kiírásokat megtalálod honlapunkon az adott kéktúránál.

Hol kell bélyegeznem?

Bélyegezni azokon a helyeken kell, ahol azt az igazolófüzetben a bélyegzésre szolgáló, üresen hagyott négyzetekben jelöljük. Vannak olyan helyszínek, ahol egymáshoz közel, több azonos grafikájú bélyegző is kihelyezésre került. Ezek közül elég csak egyikkel igazolni az ott jártadat.

Hol vannak kihelyezve a bélyegzők?

A kéktúrák útvonala mentén. Ezek listáját megtalálod itt a honlapunkon az adott kéktúra SZAKASZOK menüpontjában és a termeszetjaro.hu oldalakon, valamint a Természetjáró applikációban is.

Mire van szükségem bélyegzéskor?

Az igazolófüzetedre, egy bélyegzőpárnára és tintára, valamint tollra a dátumok beírásához. A bélyegző helyszíneken csak a gumilenyomatokat találod, ezeket kell a tintás bélyegzőpárnádba mártva használnod a bélyegzéshez.

Hogyan igazolom a füzetemben a kéktúra teljesítését?

A kéktúra teljesítése során a teljes útvonalat végig kell járnod az útvonalkövetés szabályai szerint és valamennyi bélyegzőponton igazolnod kell az ottlétedet. Ezt az egyéni, eredeti, névre szóló igazolófüzetedben a nevesített négyzetben igazold bélyegzéssel és a túranap dátumával kell megtenned. Ha nem találod a helyén a gumilenyomatot, akkor készíts egy szelfit, amin a bélyegzőhely és te magad is beazonosítható vagy. Ha épp lemerült a telefonod és nem tudsz fotózni, akkor keress egy olyan helyszínt (például bolt, vasútállomás stb…) aminek a céges bélyegzőjében szerepel a település vagy a legközelebbi település neve.

A túraszakasz megszakításakor és újrakezdésekor a dátumot fel kell tüntetni. Erről itt írtunk részletesen. A túra teljes távjának bejárása után a füzetet a Magyar Természetjáró Szövetséghez juttasd el ellenőrzésre, ha szeretnél jelvényt és kitűzőt kapni elismerésként.

Mit tegyek, ha megszakítom a túrát?

A megszakításnak az számít, amikor az utat több, mint egy nap - tehát 24 óra - kihagyása után folytatod. Amennyiben a túrát megszakítod egy igazolóponton, majd később ugyaninnen folytatod (vagy ide érkezel), akkor az igazolófüzetedben az e célra szolgáló négyzet második dátumhelyét töltsd ki, így második bélyegzésre nincs szükség.

Nem tudtam bélyegezni az adott bélyegzőponton. Hogy igazoljam azt, hogy jártam ott?

Hiányzó bélyegző esetén elfogadjuk a fotót a kéktúra igazolásaként. Fontos, hogy a kép alapján beazonosítható legyen a helyszín és te is. Ha nincs nálad fényképezőgép és a mobilod is épp lemerült, akkor keress egy olyan helyszínt (például vasútállomáson, boltban stb…), aminek a céges bélyegzőjében látszik a település (vagy a legközelebbi település) neve.

Minden bélyegzőhelyen van bélyegzőpárna és tinta?

Nem, a kihelyezett bélyegződobozokban csak gumilenyomatot találsz. Tintáról és bélyegzőpárnáról minden esetben neked kell gondoskodnod.

Elfogadható-e fénymásolt igazolófüzet a teljesítés igazolására?

Nem. A teljesítés csak eredeti igazolófüzetben fogadható el.

Milyen irányból kezdjem el a kéktúrát? Mindig a befejezés helyétől kell kezdeni, vagy bárhol folytathatom? Sorrendben kell haladni a szakaszokon?

A kéktúrát szabadon szakaszolhatod: bármilyen irányba haladhatsz, bárhonnan elkezdheted, megszakíthatod és befejezheted. A lényeg, hogy ezeket igazolóponton tedd.

Mennyi idő alatt kell teljesíteni a kéktúrát? Van bármilyen időkorlát?

A kéktúra teljesítésére nincs időkorlát vagy határidő. Annyi idő alatt járd végig, amennyit a lehetőségeid engednek.

Hány éves kortól teljesíthető a Gyermekkéktúra?

6 éves kortól a 14. életév betöltésének évéig teljesíthető gyermekeknek a kéktúra. A 6 éves kor alatt teljesített távok nem számítanak bele a teljesítésbe.

A Gyermekkéktúra kiírási szabályai megegyeznek az Országos Kéktúráéval?

Nem. Kiírás szerint azok a 6 és 14 év közötti túrázók, akik a Kőszeg-Kemeneshát, a Balaton-felvidék, a Bakony, a Vértes-Gerecse, a Pilis-Budai-hegység, a Börzsöny-Cserhát, a Mátra, a Bükk - Aggteleki-hegység vagy a Cserehát - Zempléni-hegység tájegységeken belül legalább 50 kilométert teljesítenek, jogosulttá válnak a Gyermekkéktúra tájegységi jelvényeire. Akik még ennél is ügyesebbek és a tájegységek mentén megtett kilométereinek száma meghaladja a 300-at, az a Gyermekkéktúra jelvény boldog tulajdonosai lehetnek.

A Gyermekkéktúra teljesítésének igazolása megegyezik az Országos Kéktúráéval?

Igen. A Gyermekkéktúra teljesítését igazoló füzetet a Magyar Természetjáró Szövetség központjába kell eljuttatni, ahol a teljesítést ellenőrzik és dokumentálják. Ezután a Gyermekkéktúra jelvényét és/vagy a tájegységi szakaszok jelvényeit az MTSZ-től lehet átvenni. A Gyermekkéktúra során teljesített útvonalak beszámítanak az Országos Kéktúra teljesítésébe is.

Hol tudok füzetet vásárolni a Gyermekkéktúrához?

Az Országos Kéktúra igazolófüzete, amely egyben a Gyermekkéktúra igazolófüzete is, megvásárolható az MTSZ Turistashopjában, és viszonteladóinknál is.

Hol vásárolhatom meg az Alföldi, az Országos és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra gazolófüzeteit?

A három kéktúra bélyegzőfüzeteit megvásárolhatod a Turistashopban és viszonteladóinknál is.

A kéktúrázás után hová adjam le ellenőrzésre az igazolófüzetemet?

Amikor befejezted a kéktúrázást, az eredeti igazolófüzetedet ellenőrzés céljából juttasd el a Magyar Természetjáró Szövetséghez postán vagy személyesen.

Levelezési címünk: Magyar Természetjáró Szövetség 1244 Budapest, Pf.: 846.

Irodánk az Európa Center irodaházban, a Budapest 1075. Károly körút 11. szám alatt található. A gyüjtőládát a folyosó végén találod, ahova hétköznap 8:00 és 17:00 között dobhatod be az igazolófüzeted. Mivel az épületben recepció működik, kérjük, szólj, hogy a kéktúra füzetleadás miatt jöttél.

Ellenőrzés után visszakapom a füzetemet?

Igen, az elismerő oklevél és a kéktúrás jelvény kíséretében visszakapod az ellenőrzött füzetedet.

Mennyi ideig tart az ellenőrzés?

A kéktúra teljesítését követően a füzetet a Magyar Természetjáró Szövetség részére el kell juttatni vagy személyesen, vagy postai úton. Az igazolófüzet beérkezésétől optimális esetben legalább 2-3 hét az ellenőrzés, de az olyan frekventált időszakokban (például ősszel), amikor egyszerre többen fejezik be a kéktúrázást, előfordulhat a több hetes átfutási idő is.

Egy igazolófüzetben több ember teljesítését is igazolhatom, vagy átadhatom másnak, ha már nem akarom folytatni a teljesítést?

Nem. Minden füzet személyre, névre szóló, így a teljesítés is csak egy személyhez köthető. Teljesítés közben a füzetben szereplő név nem változtatható meg, ezért átruházni, sem átadni másnak nem lehet.

Használhatom a régi és az új füzetemet egyszerre?

Igen, a régebbi és új kiadású füzetek egyaránt használhatóak kéktúrázás során. A teljesítés elbírálásához a bejáráskori aktuális bélyegzőlenyomatok szükségesek. A füzetek ellenőrzéséről további részleteket itt olvashatsz.

Elérhető idegen nyelven is a kéktúra leírása és az igazolófüzete?

Jelen pillanatban csak magyar nyelvű igazoló füzeteink vannak a kéktúráról. A termeszetjaro.hu oldalon elérhető a kéktúra angol nyelvű leírása.

Melyik applikációt ajánljátok iOs-re/Androidra? Melyik telefonos applikációt érdemes használni kéktúrázáshoz?

A Természetjáró túratervező applikáció remekül használható iPhone-on és Androidon is. Az alkalmazás tartalmazza a teljes Kékkört (Országos Kéktúra, Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és Alföldi Kéktúra) térképekkel együtt. A magyar nyelvű alkalmazás egyaránt használható online és offline módon.

Hogyan közelítsem meg a túrák helyszíneit?

Ha teheted, utazz tömegközlekedéssel! Az igazolófüzetben lévő szakaszhatárok tömegközlekedési szempontból általában megközelíthetőek, de ez nem minden esetben igaz. Utazáskor és szállásfoglalás esetén érdemes a Természetjáró Kedvezménykártya (TEKA) kedvezményeit igénybe venni.

Tudtok ajánlani szálláshelyeket a kéktúra mentén? Hogyan kell szállásokat szervezni a kéktúrázáshoz?

A természetjaro.hu oldalon számos turista-és egyéb típusú szálláshelyet találtok, amelyek listája folyamatosan bővül. Érdemes azok között szétnézni. Ha van természetjáró kedvezménykártyád (TEKA), akkor szerződött szálláshelyeink kedvezményes kínálatából választhatsz ugyancsak ezen az oldalon a TEKA/szálláshelyek menüpont alatt, vagy a termeszetjarokartya.hu oldalon.

Az MTSZ szervez kéktúrázást?

A Magyar Természetjáró Szövetség jellemzően nem szervez nagyközönség részére túrákat/kéktúrázást. Kivételt képez ez alól a Kéktúrázás napja. Ha közösségben szeretnél túrázni, akkor érdemes felkeresned akár a természetjáró tagegyesületeinket, vagy a kéktúrás fórumokat, közösségeket.

Teljesítettem a Kéktúrát. Nem szerepelek a teljesítők listáján. Mi ennek az oka?

A honlapunkon látható teljesítők hozzájáruló nyilatkozatuk alapján kerültek fel a nyilvános listára. Ha ezt te is kitöltötted, és a publikus listán mégsem szerepelsz, akkor szkenneld vagy fotózd le a nyilatkozat nálad lévő példányát és küldd el részünkre. Beazonosítást követően a folyamatosan frissülő listában már ott lesz a neved.

Mit tegyek ha valamilyen akadályt, veszélyt észlelek a kéktúra útvonalán?

Megrongálódott vagy eltűnt bélyegző, útakadály, testi épség veszélye esetén keress minket a bejelentő fórumon. Ha képet is szeretnél csatolni a bejelentésedhez, akkor pedig a kektura@termeszetjaro.hu ímélcímre írj.