OKT szakasz

OKT-20

Mátraverebély - Mátraháza
táv
25,5 km
szint + / -
1295 m / 785 m
menetidő
8 óra 25 perc
bélyegzőhelyek
7
Túraleírás
Teljes leírás

Nekivágunk a Mátra keskeny gerincének, melynek nyugati felét és középső részét keressük fel a 20. Kéktúraszakasz bejárása során. 180 méteres tengerszint feletti magasságból 964 méterig emelkedünk, közben vadregényes, sötét andezitsziklákkal tűzdelt erdőkben érjük el az ország legmagasabban fekvő, álmatag falvait.

Akár az Alföld, akár a Pétervásárai-dombság vagy a Karancs irányából nézünk rá a Mátrára, egy hosszú, középen kissé lealacsonyodó vonulatot látunk, mely zöld falként tornyosul környezete fölé. Az egykor büszke kárpáti vulkán szerkezetének roncsa S-alakban kanyarodó gerincet hordoz, a nyugati részen ezzel párhuzamos csúcsok sora húzódik, ezért itt kiterjedtebb a hegység. Máshol csak rövid oldalgerincek indulnak ki a központi vonulatból. A legmagasabb régióban ne keressünk jelentős csúcsokat, hiszen már a térképeken gyakran szembeötlő „tető" elnevezés is árulkodik a morfológiai jelenségről, melyért a kemény andezit, a szerkezeti mozgások hatására megdőlt szerkezet és a későbbi erózió is felelős: a Mátra lapos hátakban tetőzik. Igazi csúcsokat csak a peremeken és a keleti gerincen találunk.

A Mátra főgerince magasan fut, míg annak két oldalán többnyire csak alacsony hátak és szigetszerű csúcsok helyezkednek el. Ennek köszönhetően a legmagasabb részeket felkereső Kéktúráról nagyszerű, tágas panorámákat élvezhetünk a dombos-hegyes észak és a végtelen sík dél felé. E kilátások mellett a vulkanikus múltról tanúskodó sziklatornyok, a gerincet helyenként egészen elvékonyító sziklafalak, a fedetlen kőtengerek felelősek a hegység varázsáért.

A Mátra nem csak az ország két legmagasabb hegytömbjével büszkélkedhet, de alighanem nincs a hazai turisták körében népszerűbb hegység nála (a főváros melléki hegyvidéket leszámítva). Egy-egy ideális időjárású hétvégén tömegek mozognak a területén. A kiemelt figyelem a híres legek, azaz a Kékes és a Galya-tető magaslatai mellett a szokatlanul nagy feltártságnak is köszönhető. A lapos tetők - különösen a Nyugati-Mátrában - kedveztek a települések kialakulásának, napjainkban e falvak klímájuknak és természetközeli helyzetüknek köszönhetően népszerű üdülőhelyek, télen pedig élénk sísportéletnek adnak otthont. A hegységet behálózó autóutak, a legmagasabb csúcsokat felkereső, sűrű tömegközlekedési hálózat, a kultikus helyszínek, az országos viszonylatban kiterjedt, vadregényes erdők autós és bakancsos turisták áradatát csábítják a Mátrába. A túrázókat szerteágazó turistaútfonat várja, a tömeges turizmus pedig viszonylag nagy menedékház-hálózatot tart el a hegységben - különösen annak nyugati részén. A hegyisport-szolgáltatások választéka és kiépítettsége azonban egyelőre nem nőtt fel a Mátra látogatottságához.

A Kéktúra 20. szakasza Mátraverebélyen beveszi magát a hatalmas erdőbe, és felkapaszkodik az Ágasvári turistaház szinte alpesi hangulatú tisztására. A klasszikus turistaszállót elhagyva már a gerincen járunk, vadregényes, egyemberes ösvényt taposva látunk be a Csörgő-patak szurdokvölgyébe, mely erdőrezervátumnak is otthont ad. Felkeressük Magyarország legmagasabban fekvő, az idegenforgalomból élő, nyugalmas miliőjű falvait, és elérjük a 964 méteres Galya-tető mellett álló díjnyertes kilátót, amiről emlékezetes panoráma nyílik a Mátrára és tág környezetére. Végül temérdek kilátás láncolatát felfűzve leereszkedünk a Mátra-nyeregbe, a gerinc legalacsonyabb, közlekedési átjárónak is helyt adó pontjára. Innen Mátraházára gyalogolunk, ahonnan már a Kéktúra következő szakasza kalauzol föl a Kékesre.

Tippek

  • Ágasvár csúcsára a K▲ jelzésen rövid, de meredek kitérővel kapaszkodhatunk fel. Ez az egyik legpazarabb kilátóhely a hegységben, semmiképpen se hagyjuk ki!
  • A Csörgő-lyuk-barlangot előre leegyeztetve, barlangi túravezetővel megtekinthetjük, egyéni kiegésztő felszereléssel (sisak, lámpa).
  • Mátraszentistvánnál csak rövid ráadás a Vörös-kő kilátója, melyről a Mátrától északra eső területekre nézhetünk le.
  • A túra során hazai viszonylatban széles turistaszálláshely-kínálatból válogathatunk: Galyatetőn a Galya Turistacentrum, a hegység nyugati felén az Ágasvári turistaház várja a túrázókat.

Szakaszhosszok bélyegzőtől bélyegzőig (kilométerben)

Mátraverebély 7,6 Ágasvári turistaház 4,2 Mátraszentistván 5 Galyatető 3,6 Vércverés 3,1 Vörösmarty fogadó 2 Mátraháza

Ajánlott köztes ki- és beszállási pontok az útvonal mentén

  • Mátrakeresztes (OKTPH_100_1, OKTPH_100_2 közelében): Pásztó, Ágasvári menedékház buszmegálló
  • Mátraszentistván (OKTPH_101_1, OKTPH_101_2): Mátraszentistván, autóbusz-váróterem buszmegálló
  • Galyatető (OKTPH_102_1, OKTPH_102_2, OKTPH_102_3, OKTPH_102_4): Galyatető, Kodály Zoltán sétány buszmegálló
  • Vércverés közelében (OKTPH_103): Mátraszentimre, nyírjesi kőbánya buszmegálló
  • Vörösmarty turistaház (Mátraháza közelében) (OKTPH_104_1): Mátraháza, Vörösmarty turistaház buszmegálló
Bélyegzőhelyszakaszok
táv (km)
7,6
menetidő
2:50
szint + / - (m)
525 / 85
táv (km)
4,2
menetidő
1:20
szint + / - (m)
195 / 105
táv (km)
5
menetidő
1:40
szint + / - (m)
295 / 95
táv (km)
3,6
menetidő
1:00
szint + / - (m)
65 / 300
táv (km)
3,1
menetidő
0:55
szint + / - (m)
105 / 165
táv (km)
2
menetidő
0:40
szint + / - (m)
110 / 35
Bélyegzőhelyek
Szállások
Látnivalók
Hasznos infók

Tömegközlekedés

  • Mátraverebély vasúti megállóhelyére Salgótarján és Hatvan felől közlekednek vonatok.
  • A Mátraverebély, eszpresszó buszmegállóból Salgótarján vagy Hatvan irányába utazhatunk, de van közvetlen buszos összeköttetés Budapesttel is.
  • Mátraházán a Mátraháza, autóbusz-állomás megállót kell keresnünk. A buszok elsősorban Gyöngyös és Parád felé teremtenek kapcsolatot.

Megközelítés

  • Mátraverebélyen a buszmegálló melletti kereszteződésben találjuk a Kéktúrát, ha pedig vonattal érkezünk, az állomás végében könnyen megtaláljuk a jelzéseket.
  • Mátraházán a buszállomáson halad át a K jelzés.

Parkolás

  • Mátraverebélyen a Szentkútnál érdemes parkolni, melyet érint is a Kéktúra, esetleg a polgármesteri hivatal előtt.
  • Mátraházán a kékesi bekötőút csatlakozása mellett van ingyenes parkoló.

Felszerelés

Alapvető túrafelszerelés: bakancs, az évszaknak megfelelő öltözet, ivóvíz, élelem. A navigáláshoz Természetjáró app.

Kiadványok

Térképek

  • Mátra turistatérkép