Nomád túrázás: a máshol nem megtapasztalható szabadság érzése
Heim Tankréd az év egyik legnehezebb időszakában járta végig az Országos Kéktúrát: december 28-án hátára vette az élelem és víz nélkül sem csekély, 27 kilós hátizsákját, majd 48 nappal később az utolsó bélyegző is bekerült az igazolófüzetébe. Ami a kettő között történt, amellett nem érdemes szó nélkül elmenni: a természet lehetőségeit kihasználva és a pákászok, erdei emberek, vadászok ősi tudását latba vetve, nomád módon élt a közel másfél hónap nagy részében. Tanki az átélt tapasztalatokról és élményekről a Börzsöny egyik festői szépségű helyszínén mesélt nekünk, némi szarvasbőgés és egy csajkában főtt, jóleső leves kíséretében.
MTSZ: Mi motivált arra, hogy egyhuzamban, télvíz idején, ráadásul nomád módon járd végig az Országos Kéktúrát?
Heim Tankréd: A kihívást láttam meg benne. Érdekelt, hogy mire képes a fizikai és a mentális énem huzamos időn keresztül a zord időjárási viszonyok között. Viccesen azt szoktam mondani, hogy azért mentem télen, mert akkor nincsenek szúnyogok.
Rutinos vagy kezdő nomádként vágtál bele a kalandba?
H.T: Valahol a kettő között, ugyanis akkoriban három éjszakánál többet még nem aludtam kint az erdőben. Ettől függetlenül nem voltak fenntartásaim, ugyanis a természetjárás gyerekkorom óta kísérte az életemet.
A családi nyaralásaink során kempingről kempingre jártuk az országot, csillagtúrákat szerveztek a szüleim, így lényegében a Bükköt, a Zemplént és a Mátrát már 8-10 éves koromban jól ismertem. Apukám erdőjáró ember volt, neki köszönhetően egy nagyon erős alappal, koromhoz képest magabiztos tudással léptem rá én is erre az útra. Például a kéktúráról ő mesélt nekem először, amikor csodálkozva néztem a nagy hátizsákos emberek után, ugyanis a vágáshutai házunk előtt haladt el az útvonal. (napjainkban is-szerk.)
Ehhez hozzájárult még az is, hogy rengeteg indiánokról és prémvadászokról szóló regényt olvastam, amelyek még vonzóbbá tették számomra természetet. Mondhatnám úgy, hogy az állatok miatt érzett félelmeimet ezeknek a történeteknek köszönhetően már gyermekkorban levetkőztem.
A természet és a köztem lévő kötelék később sem lazult, sőt! Vadgazda mérnök lettem, és hivatásos vadászként kezdtem el a pályafutásomat. A munkából kifolyólag az év 365 napjából 330-at biztosan kint töltöttem a szabadban. Ebben az időszakban a túrázás háttérbe szorult, de nem éreztem a hiányát, hiszen kárpótolt a munka. Aztán munkahelyi változások miatt rájöttem, hogy nem csak vadgazdaként lehet járni az erdőt, hanem a természetet másképp is lehet szeretni.
Ez mit jelentett pontosan?
H.T.: A nomád túrázás kezdetét. Nem sokkal múltam harminc éves, amikor a semmiből jött lázam ellenére bevetettem magam a Mátrába három napra. Egyszerűen eldöntöttem, hogy egyedül akarok lenni, menni akarok és menni fogok bármilyen körülmény között. Az első nap kicsit szenvedősre sikerült a láz miatt, de az esti tűz mellett főzött tea és leves, majd az éjszakai megpihenés után nyoma sem volt a levertségnek. Felkeltem, megmosakodtam egy kis patakban és mentem tovább. A célom a déli és a nyugati Mátra bejárása volt. Minden jól alakult. Életemben először megtapasztaltam, hogy milyen is az igazi szabadság, és ez az élmény mondhatni kijelölte az utamat a későbbiekre nézve.
Tulajdonképp mire vágytál?
H.T.: Semmi másra, csak egyedül lenni abban a közegben, ahol a legjobban érzem magam. Ahol csak én vagyok és a természet.
Ennyi elegendőnek bizonyult a kéktúrázáshoz?
H.T.: Nem egészen, mert az úgynevezett bozótmívességben (bushcraft-szerk.) rejlő tudással lett teljes a kép. A bozótművesség azt a szerteágazó tudást halmozza fel, amit az erdei emberek, a pákászok, pásztorok is mind tudtak, vagyis a természet adottságait és lehetőségeit úgy kell kihasználni, úgy kell a magad javára fordítani, hogy az adott körülmények között a legnagyobb komfortot tudd magadnak megteremteni. Mindezt persze a természettel együttműködve.
A gyakorlati tudnivalók mellett gondolkodásmódra is nevel, hiszen ha felmerül a probléma, akkor a megoldáson kell gondolkodni, nem a problémán. Észrevettem, hogy minél jobban elmerültem ebben a rendszerben, annál inkább megtapasztaltam a hétköznapi életemben is a bushcraft áldásait.
Tehát volt némi nomád tapasztalatod és egy magabiztos bozótmíves tudásod, amivel nekivágtál az Országos Kéktúrának. Hogyan készültél fel fizikailag és mentálisan?
H.T.: Fizikailag különösebb felkészülésre nem volt szükségem, mert a heti három-négy saját testsúlyos torna amúgy is része volt az életemnek. Annyit változtattam ezeken, hogy csak szabad ég alatt edzettem, így is erősítve az ellenállóképességemet. Mentálisan pedig nem igazán lehet egy ilyen megmérettetésre felkészülni, hiszen nem tudod, hogy mikor milyen helyzettel kerülsz szembe.
Fejben dől el az, hogy az időjárás csak egy körülmény, amitől függetlenül menni kell.
Mindössze két kérdés foglalkoztatott folyamatosan: az egyik az volt, hogy nagy hó esetén hogy fogom azt áttörni, a másik pedig az, hogy a lakott területektől nem messze felállított menedékemet ne fedezzék fel soha.
Hogy nézett ki a napi rutinod?
H.T.: Mivel a munkahelyemről meghatározott időre engedtek el, így be kellett osztanom az egy nap alatt megtett távolságokat. A 48 nap alatt 4 teljes pihenőnapot iktattam be, amikor szó szerint valóban csak pihentem egy szálláshelyen. Az összes többin korán keltem, megreggeliztem, összeszedtem a menedéket, és útnak eredtem. Átlagosan 27 kilométert, de volt, hogy ennél többet is megtettem napi szinten. A tempóm a terepviszonyokhoz igazodva hol haladósabb, hol andalgósabb volt. Egyébként is szeretek rácsodálkozni a természet szépségeire, de télen valahogy még különlegesebb arcát mutatta a táj. Még most is látom magam előtt a legszebb élményemet, amikor a Sikárosi erdészháztól haladtam a Visegrádi kompig. A Nagyvillám felé vezető úton ropogott a talpam alatt a napsütéstől szikrázó hó, közben látni lehetett a Duna méltóságteljes vonulatát, az egész olyan leírhatatlanul tiszta és gyönyörű volt.
Bizony az ilyen élmények miatt előfordult, hogy besötétedett és lámpával kellett befejezem az aznapi távot, mert egyszerűen leragadtam egy-egy látnivalónál. Este aztán menedéket állítottam, tüzet raktam, megvacsoráztam, megterveztem a következő napi menetet, majd álomba zuhantam.
Milyen szempontok szerint választottad ki az esti táborhelyedet?
H.T.: A legfontosabb az volt, hogy erdőben, sík terepen, lakott területhez közel, de attól legalább 3 kilométer távolságban legyen, azért, hogy ne fedezzenek fel könnyedén, másnap pedig ne kelljen sokat menni a következő településig, ahol a szükséges dolgokat beszerezhettem. Azt mindenképp megemlíteném, hogy nagyon pozitívan fogadtak az emberek útközben: minél messzebb voltam Budapesttől, annál jobban megtapasztaltam a vendégszeretetüket és a nyitottságukat. A fővároshoz közel ez nem volt annyira jellemző.
Az állatok nem környékezték meg éjszaka a táborhelyedet?
H.T.: Összességében elkerültek, de néha a vaddisznók egészen hangosan túrtak a közelemben. Napszaktól függetlenül egyébként sok állattal találkoztam: muflonokkal a Vértesben és a Gerecsében, a Bakonyban dámszarvasokkal, a Zemplénben pedig vaddisznókkal. Szarvast meg szinte mindenhol láttam az Országos Kéktúra mentén.
Miből állt a ruházatod?
H.T.: Induláskor 27 kilós volt a hátizsákom, mert alsóneműkből, zokniból és pulóverből jócskán bepakoltam. Aztán rájöttem, hogy a technikai pólók, az anorákom, három zokni és ugyanennyi alsónemű pont elegendő, hiszen mostam útközben. A felesleges és emiatt plusz súlyt jelentő ruházatot hazaküldtem. Napközben hegynek fel és le gyalogoltam, a hátizsák is nehéz volt, szóval nem emlékszem arra, hogy fáztam volna valamikor is. Talán mondjuk két éjszaka igen, de azt is inkább a fáradtságtól.
Hogyan pótoltad az elvesztett kalóriákat?
H.T.: Az előbb említett súlyhoz képest 4-5 kg rendszeresen hozzáadódott az élelmiszer és a folyadék miatt. Napi négy liter víz elegendő volt a szomjúságomat oltani és az esti levest elkészíteni. Bár, amikor volt, akkor a levesnek az olvasztott hó is tökéletesen megfelelt. Gyakran fogyasztottam kólát is a cukor és koffein tartalma miatt.
Az étkezéseim alapját a kenyér, kolbász, zacskós leves, rizs, bulgur, lencse, túró, tömlős sajt és csoki jelentette. Természetesen adódott olyan alkalom is, amikor a felsoroltak helyett rendes főtt ételt ettem. A kalóriabombák ellenére 14 kilót fogytam a 48 nap alatt.
Melyik volt a legemlékezetesebb szakaszod?
H.T.: A Vértesen átívelő. Alábecsültem azt a tájat. Úgy gondoltam, hogy ott nem vár nehézség. Aztán a sokadik fel és le után bizony rájöttem, hogy semmivel sem könnyebb, mint mondjuk a Mátra. Ha már megemlítettem, akkor a Mátraverebély és Ágasvár közötti szakasz is emlékezetes marad, mégpedig a nagy sár miatt: egyet léptem előre, kettőt csúsztam hátra. A legszeretetteljesebb pedig a Bükk volt, ahol Nagy Laci barátom kísért. Rendkívül figyelmesen osztotta be a pihenőket, így a szintemelkedések ellenére szinte észrevétlenül érkeztünk meg a Cserepeskői-barlanghoz.
Felmerült benned az, hogy feladod?
H.T.: Egyszer sem. Még az bokámban lévő ínhüvely gyulladás sem tartott vissza, aminek a tünetei rögtön az első hétvége után jelentkeztek és ugyan enyhültek a napi szintű masszírozásnak és a feketenadálytő krémnek köszönhetően, de nem múltak el később sem. Persze voltak nehéz pillanatok, mint például amikor két hétig esett az eső majdnem folyamatosan. Az nagyon megterhelő volt lelkileg. Vagy amikor egészen közel jártam a gyerekeimhez és az otthonomhoz.
Mit tanácsolsz azoknak, akik nomád túrázásra adnák a fejüket?
H.T.: Azt, hogy kezdje mindenki kicsiben, mind a távolság, mind a szabadban töltött idő tekintetében. Ezen túlmenően nagyon fontos egy fizikai felkészültség, hiszen minden felszerelést a hátunkon kell vinni. Mentálisan pedig a félelemérzet leküzdésére kell törekedni. Erre az egyik legjobb módszer az, ha megismerjük az erdő, különösen az éjszakai erdő hangjait, zajait. Hiszen ebben a napszakban pont a biztonságérzetünket erősítő egyik legfontosabb érzékszervünk, a szemünk nem tud érvényesülni, így attól félünk, amit nem ismerünk, és nem látunk.
Tájékozódási képesség nélkül alapból nem szabad kimenni a természetbe, még nappal sem, nemhogy éjszaka. Nagyon hasznosak a GPS készülékek, viszont a térkép és tájoló párosnál nincs megbízhatóbb. Javaslom, hogy inkább papírtérképet használjon mindenki, mert minden információ rajta van áttekinthetően, részletesen.
Ha pedig a felszerelést vizsgáljuk, akkor a nomád túrázás alapkellékei a jó hálózsák, a derékalj, egy menedék, ami lehet sátor, ponyva vagy függőágy ponyvával, a fejlámpa, kés és fűrész, esetleg balta, egy főzőedény és egy jó kulacs. A legfontosabbat pedig nem említettem, ez pedig a tűzgyújtó eszköz. Nincs is annál jobb, mint este a tűz mellett melegedni.
Az előzetes tájékozódás pedig elkerülhetetlen a táborhely kiválasztása előtt. Az erdőtörvény ugyan kimondja, hogy a magánterület és a nemzeti parkok fokozottan védett területeinek kivételével 24 órát eltölthetünk a természetben egy helyen táborozva, viszont arról, hogy hol lesznek lezárások vadászat, vadhajtás vagy egyéb erdészeti munkák, arról kizárólag az erdőkezelő vagy vadgazdálkodó tud információt adni.
Mit nyújt neked a nomád túrázás?
H.T.: Olyan szabadságérzetet, amit sehol máshol nem tapasztalhatok meg. Ha megtetszik egy hely, akkor ottmaradok. Ha nem érek el a kitűzött célállomásig, akkor annak nincs következménye. Leredukálódnak a bejövő ingerek és a megoldandó feladatok, hiszen enni, inni, menni és aludni kell. Ezáltal sokkal több idő marad önmagunkra, elmerülni a gondolatainkban, átértékelni a hétköznapi életünkben előforduló szituációkat. Szerintem nagyon sok emberre ráférne, hogy időnként nomád módon túrázzon, akkor talán a pszichológusoknak is kevesebb munkája lenne. Nem félek önmagammal lenni, ezt jelenti nekem a nomád túrázás.
