Két nap a Cserhátban a kéken
Talán nem árulok el nagy titkot, hogy a kedvenc céges programom a közös kéktúrázás. A Magyar Természetjáró Szövetségnél persze nem meglepő, hogy időnként szervezünk közös kéktúrázásokat, hiszen mi gondozzuk a kéktúrákat, nap mint nap törődünk vele, és rendszeresen meglátogatjuk. A „szerencsés” szakasz ilyenkor extra törődést kap, hiszen előfordulhat, hogy egy-egy kolléga hátizsákjából előkerül egy metszőolló, máskor pedig letesztelünk egy lehetséges útvonalmódosítást. Ahogy ez történt is néhány héttel ezelőtt is.
A kétnapos túra helyszínét, szakaszolását már korábban kitaláltuk, több ötlet közül a Cserhát lett a befutó, ami szelíd tájaival igazán ideális egy csapatos kirándulásra. Arra viszont kevés lenne a felület, hogy visszaadjam, mennyire bonyolult tervezgetéssel próbáltuk a legpraktikusabban megoldani a logisztikát, úgy, hogy azoknak is jó legyen, akik első nap hazamennek, az autós- és a tömegközlekedést pont megfelelően kombináljuk, és ne kelljen sokat autózni, viszont a második nap végén ott legyenek az autók, mert busszal kb. lehetetlen lesz hazaérni a messzi Cserhátból... Nem állítom, hogy példamutatóak lettünk volna, de maradjunk annyiban, hogy aki próbált már kéktúrázóként egyik faluból a másikba átbuszozni a Cserhátban, tudja, miről beszélek.
Egy kis séta, egy kis munka
Kétbodonyból indult a csapat, így rögtön egy kávé mellett bélyegezhettünk is a presszó teraszán, mire összevártunk mindenkit. Első napra 21 km-t terveztünk, Terényben szakítva meg a Nógrádsipekig tartó etapot. Egyrészt ez tűnt ésszerű szakaszolásnak, másrészt itt találtunk olyan szállást, ahol 15-20 fő is kényelmes elfér, és még vacsorát, reggelit is kapunk.
Cserháti táj Kétbodony környékén
Kétbodonyt elhagyva kellemesen hullámzott a táj, kis emelkedővel melegítettünk be. Nagyjából hat km múlva került elő először a metszőolló, ugyanis egy vadászlest teljesen benőtt a növényzet, eltakarva a kék jelzést. A területi turistaút felelős kollégánk dacolva a sűrű aljnövényzettel és a magasra nőtt csalánnal, megközelítette az építményt, és kitisztította a jelzést, amihez mi, többiek lelkesen asszisztáltunk.
A Galga pataktól nem messze áll ez a vadászles, amelyen a kék jelzés már nem is látszódott
Nem sokkal később a csapat első fele annyira belemerült a beszélgetésbe, hogy a síneken átkelve egyenesen továbbment, miközben a kéktúra jobbra hívott. Szerencsére volt, aki figyelt is az útra, így egy rövid megállás és fejben jegyzetelés után a jó irányba fordultunk.
Itt majd lehet, hogy jobban kellene jelölni az irányváltást
– jegyezték fel maguknak az illetékes kollégák -, biztosan nem mi voltunk az elsők, akik benézték.
Kéktúra a Cserhátban
Fagyi és vár
Utunk felénél értünk Becskére, ahol a két bélyegzőhely közül „véletlenül” azt választottuk, ami a cukrászdánál található. Na jó, nyilván nem véletlenül, hiszen előre megbeszéltük a tulajdonossal, hogy megyünk, mivel a fagyizó alapvetően hétvégén tart csak nyitva, de egy gyors levelezés és telefon után nem is volt kérdés számukra, hogy péntek délután is megoldják, hogy nyitva legyenek. Még sosem nyitott ki a kedvünkért fagyizó, azóta is hálásak vagyunk a lelkes és elkötelezett tulajnak, hogy egy csapat túrázó kedvéért azonnal intézkedett.
Hálánkat számos sütemény, fagyi és kávé formájában is kifejeztük, hiszen a tettek hangosabbak a szavaknál.
Becskén a Mader fagyizónál találjuk az egyik bélyegzőhelyet
Kellett is az energia, mivel a pihenő után elkezdtünk felfelé kapaszkodni a Vár-hegyre, majd egy gyors tanácskozást követően egyöntetűen megszavaztuk a kitérőt a Szandavárhoz. A középkori vár romjaihoz le kell térni a kék jelzésről, és a kék L jelzésen egy oda-vissza alig 1 km-es, néhol meredek utat bejárni, de mindenképpen megéri a fáradságot.
Kaptatás a Vár-hegyre
A vár 527 méteres magasságával még csak nem is a Cserhát legmagasabb hegye, de mivel környezetéből markánsan kiemelkedik, pazar kilátás nyílik a falmaradványok mellől. Az előtérben és alattunk a Cserhát jellegzetes, dimbes-dombos arcát mutatta, míg a háttérben a Naszálytól a Mátrán keresztül a Magas-Börzsönyig elláttunk, teljes körpanorámát élvezve a romok közül.
Az MTSZ csapata meghódította Szanda várát
A 13. században épült vár öregtornyának falmaradványa vagy a hegytető másik végében lengedező zászlórúd remek fotótémát biztosított, így mi is elkészítettük az ilyenkor szokásos képeket: ki-ki szelfi, páros- vagy csoportkép formájában.
A romok közt megpihenve érdemes az időt rászánni, hogy befogadjuk a látványt, élvezzük minden szeletét.
A hegyről be lehet azonosítani néhány kilátót is: ha tiszta az idő, megkereshetjük a Galyatetőt, a Gortva-Jójárt-kilátót a Nyikomon vagy éppen a különleges formájú Sas-bérci kilátót.
Kilátás Szanda várából
Nagy nehezen felszedelőzködtünk, hiszen még két faluval odébbra kellett nap végére odaérni, és folytattuk utunkat. Lesétáltunk Szandaváraljára, ahol ismét begyűjtöttünk egy pecsétet, majd kényelmes sétával értünk szállásunkra Terénybe.
Szandaváralja felé
Nappal ugyan kellemes meleg volt, de estére szerencsére jól lehűlt a levegő, így a pihenés és a finom leves is jólesett. A terényi Fáy-inn vendégházban nagyobb csoportok is kényelmesen elférnek, közösségi tér is akad, az ebédlőben például egész estés „paraszt activityt” tartottunk, amíg ki nem dőltünk.
Így lesz a terelésből állandó nyomvonal
Másnap, miután kilogisztikáztuk, hogy a sofőrök kis csoportja szemből fog csatlakozni majd a társasághoz, folytattuk utunkat a kék jelzést követve. Az első néhány km-en képeslapra illő tájban sétáltunk:
ha van a Cserhátnak jellegzetes vidéke, ez az.
Cserhátsurány előtt széles, füves domboldalakon sétáltunk keresztül
A lágyan hullámzó dombokat hol erdők, hol a zöld különféle árnyalataiban pompázó gyeptakaró, hol vadvirágos rétek borították. Az egyik réten egy magányos fa állt, sejtettük, hogy a törzsére felnövő gaz mögött lehet a kék jelzés, így ezt is kiszabadítottuk – ismét hasznos eszköznek bizonyult a metszőolló.
Terény és Cserhátsurány közt egy tisztáson az egyetlen fán található a kék jelzés - és most már látható is!
Cserhátsurányban egy garázs falán jópofa falfestmény fogadja a kéktúrázókat, őszintén jólesik, ezúton is köszönjük az ismeretlen alkotónak! A bélyegzőhely mellett pihenőpadok és kültéri edzőterem fogadott, gyorsan el is foglaltuk mindet, épp jókor jött egy kis pihenő.
Cserhátsurányba érve egy garázs falán ez a kép fogadja a kéktúrázókat
A települést elhagyva egy lapos, elnyúló emelkedő várt minket, de ettől eltekintve
nem volt más dolgunk, mint belefeledkezni a felhők és a dombvidék csodálatos látványába.
Mögöttünk Cserhátsurány, irány Nógrádsipek!
Mivel a második napra rövidebb távot terveztünk (kb. 16 km-t), hamar megközelítettük végállomásunkat, Nógrádsipeket. Előtte azonban volt még egy fontos feladatunk.
Nógrádsipek nyugati határában ugyanis még áprilisban, a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt ideiglenesen lezártuk az útvonalat, mivel az egy szarvasmarhatelep mellett halad el. Az ajánlott alternatív utat terveztük olyan szemmel megnézni, hogy érdemes lenne-e arra terelni a kéktúrát állandó jelleggel – a területi felelős kolléga ugyanis ezt javasolta, miután egyszer már végigjárta azt. Az eredeti nyomvonal egyenesen bevezet a településre, látnivalóként legfeljebb az autóbontótelep szolgálhat. A helyi önkormányzat által javasolt, és szépen, jól követhetően kijelölt terelés útvonala ugyan egy kicsivel hosszabb, mint a jelenlegi, és egy kis dombot is meg kell mászni, de kollégánk beszámolója alapján bőven megéri. Kíváncsian rá is kanyarodtunk.
Utca helyett domboldal kilátással: ez már az új útvonal Nógrádsipeken
Nagyon hamar meggyőződtünk arról, hogy az új útvonal nem pusztán azért csábítóbb, mert természetes környezetben vezet, hanem mert tényleg szép, látványos és sokkal kéktúrásabb, mint a kissé jellegtelen utca. Füves domboldalon sétáltunk fel a kis dombra, amolyan igazi, cserhátos látképpel kísérve – elképzeltük, hogy az ellenkező irányból érkezve mindezt szemből élvezhetik a túrázók, és
örömmel konstatáltuk, hogy a módosítással ismét egy kicsivel jobb lesz KÉKTÚRA.
Ha még nem lettünk volna meggyőződve az útvonalmódosítás megalapozottságáról, kollégánk megmutatta a nyomvonaltól csupán néhány tíz méteres kitérővel elérhető pompás kilátóhelyet. A domb tetején átbukva, egy tisztáson jobbra tértünk le a település irányába, és valóban, egy kihagyhatatlan kilátópontra érkeztünk.
Az új Kéktúra-szakasz Nógrádsipek felett ilyen pazar pihenőpontot is kínál - minimális kitérővel
Épp annyira vagyunk magasan, hogy fentről rálátunk Nógrádsipekre, ahogy a környező dobok közt megbújik. Mivel már délután volt, és a felhők is gyülekeztek, szerencsénkre a nap éppen úgy sütötte meg az előttünk fekvő tájat, mintha egy festmény részei lettünk volna. Ugyan csak néhány perce voltunk végállomásunktól, de a paddal is ellátott pihenőhely annyira vonzó volt, hogy rögtönöztünk egy last minute sziesztát, megkönnyítve hátizsánkjainkat a maradék nehezékektől.
A sötét, és egyre fenyegetőbb felhők közben egyre közelebb értek, így felszedelőzködtünk, és beballagtunk a településre, ahol az eső udvariasan megvárta, amig az utolsó bélyegzés is bekerül a kéktúra-füzetekbe.
