Bakancskoptató a kéken 3. rész
Márciusban folytattuk kéktúrás kalandjainkat, egészen pontosan a Cserhát lankáin köszöntött ránk a kora tavasz. Két nap alatt 47,3 kilométert gyalogoltunk Becske és a Bableves csárda között, az Országos Kéktúra 19. szakaszán.
Szombat reggel, viszonylag hosszabb idő után, ismét útnak eredt kéktúrás csapatunk, hogy a Cserhát ismeretlen részei felé vegyük az irányt. Ahogy az előzőleg, úgy most is tömegközlekedéssel közelítettük meg a rajt helyszínét, így a hajnali négy órás ébredés után 8 órakor már bekerült a becskei bélyegző az igazolófüzetünkben. A bélyegzőhely egyébként közel van a buszmegállóhoz.
Egy gyors felszerelés igazítást követően neki veselkedtünk az útnak, hiszen a szép, napos idő gyönyörű kilátást ígért. Egy könnyed emelkedőt követően már látszódtak az egykori vár falai, nem sokkal később pedig az a festői panoráma is a szemünk elé tárult, amit a várvédők láthattak nap, mint nap. Több fotóalbumra elegendő képet készítettünk a Szanda-hegyen, majd elfogyasztottuk a jóleső reggelinket.
A pihenő után folytattuk túránkat, így nem sokkal később a Mária-kút hűs vízével tölthettük meg üres kulacsainkat. Innen egy verébugrásnyira volt már csupán Szandaváralja, ahol a második stemplit a füzetükbe ütöttük aztán suhantunk is tovább. Terény felé vezetett minket a jelzés, széles mezőkön és akácosokon át, melyek a hatalmas szárazság miatt igencsak élettelennek tűntek. Sehol a zöld, erőtől duzzadó természet, csupa száraz táj, ameddig a szem ellát.
Sajnos Terény mellett, egy hatalmas erdőtűznek is a tanúi voltunk, brutális képet adva, hogy mennyire hiányzik a földnek egy éltető eső. A falu felől már hallottuk is a szirénákat, aztán este már olvashattuk is: nagyjából 60 hektáros terület égett, de szerencsére sikeresen eloltották a lángok lovagjai!
Terényről Cserhátsurány irányába folytattuk az utunkat, át a szántóföldeken, melyek annyira nem voltak akció dúsak, mégis meg volt az a bájuk, hogy a maguk módján, hullámvasutakat megszégyenítő vehemenciával hozzák a szintemelkedést és süllyedést, ezen a poros tájon. Surány egy eldugott szegletében leültünk egy rövidke pihenőre, hogy pótoljuk az energiát, majd az aznapi szakaszunk utolsó neki rugaszkodásaként poroszkáltunk tovább Nógrádsipekre, ahol várt minket a fürdő és a pihenés. Negyedik útitársunk, Anita nem maradt velünk estére, mivel programja akadt, így busszal indult haza, mi pedig birtokba vettük az eddigi legjobb szállásunkat.
Közvetlenül a kéktúra útvonala mellett található a Paripa vendégház, lovardai tematikával és cserháti bájával. A tulajdonosai igazi színfoltjai a vendéglátásnak és ár/érték arányban egy olyan helyet sikerült beindítaniuk, ami minden kékező álma. Sparhelt, cserépkályha, hűtött italok, welcome drink, tisztaság és igazán jószívű házigazdák, kiknek szelíd lovai közvetlenül a telken rohangálnak. A kései vacsora után a napközbeni élmények és fáradalmak hatására arccal borultunk be az ágyba.
Korai kelésünk után Anita is visszatért, hogy folytassa velünk az utat, valamint, fontos ellátmányt is hozott nekünk, mivel vasárnap sajnos nincs nyitva bolt széles e vidéken, így aki erre jár, az ezzel mindenképp számoljon, ne úgy, mint mi. Gyorsan kaptuk magunkat és már úton voltunk Hollókőre, ami röpke 10 kilométert jelentett, ezúttal erdei közegben.
Gyorsan haladtunk, mivel nem okozott nehézséget a terep meg aztán szerettünk volna idejében érkezni az ófaluba. Kicsit előre haladtam a többiektől és teljesen meglepett, hogy sarat találtam a nagy szárazság közepén, amit egy hatalmas eséssel azonnal közelebbről is meg tudtam vizsgálni. A többiek beérve látták, miképp próbálom kikaparni magam a bokrok közül, de egy biztató mosollyal jeleztem, hogy a talajminőség rendben, haladhatunk tovább!
Szerencsénkre csodás időnk volt, a nap szépen sütött és pont elkaptuk Hollókő legszebb pillanatait is, hiszen rajtunk kívül még senki nem sétált az utcákon. Amikor nemrégiben jártam a településen, nem sok időm volt alaposan szemügyre venni a Cserhát ékszerdobozát, ezúttal viszont lehetőségem volt elmélyülni a látnivalókban.
A pecsét melletti padon megjutalmaztuk magunkat egy kis ebéddel, majd az ébredő tömegben igyekeztünk tovább haladni a híres Kéz-kilátó felé. Emlékszem, hogy a párommal akkor jártunk itt, amikor még épphogy elkészült, így már tudtam, mi vár ott minket, viszont a tömegre nem számoltam. Igaz, a jelenlegi fotók már igazolták, hogy igazán felkapott helyszín lett, de azért mégis sokkoló, hogy mennyire. Nem sokat időztünk itt, inkább haladtunk tovább a cél felé, hiszen a Bableves csárdában mindenképp a névhez hű ételt szerettünk volna enni a busz indulása előtt.
Egy erősebb lejtmenet után ismét a szántóföldeken vezetett az út, majd némi aszfalt is keveredett bele a célba érés előtt. Felemelő volt megérkezni a csárdához, látván, hogy akad annyi időnk, amennyi elegendő ahhoz, hogy ízeket is hazavigyünk emlékbe, ám pecsételés után közölte velünk a pincér, hogy itt biza egy órán belül nem jutunk ételhez… Ez némiképp csalódással töltött el minket, hisz mondhatni ezért siettünk és lett volna rá majd’ 80 percünk. Egy üdítővel próbáltuk a keserű szájízt magunkba fojtani, majd némi pihenés után, a nagyjából 300 méterre lévő buszmegállóhoz mentünk. Anita még maradt, hisz Szécsény felé igyekezett, ahol az autót hagyta, mi pedig egy közvetlen járattal indultunk Budapestre, ami a kéktúrázók számára egy igazán jó lehetőség.
Kettős érzéseim voltak, miután hazaértem, hiszen rettentő jó élmény volt a barátaimmal újra úton lenni, csodálatosak voltak a kicsiny falvak, kiemelkedő volt a szállás, viszont az út végi katarzis elmaradt… No de remélem, hogy amikor újra becsatlakozunk a csárdánál, akkor helyrebillen a mérleg és szorosan lenn marad a maradandó élmények oldalán.
Tapasztalatok az útról:
- A távot jól osztottuk be, a terep pedig könnyű volt, viszont nyáron a meleg miatt ez nehezebbé válhat, de szerencsére sok lehetőség van a víz pótlására!
- A pecsétek mindenhol rendben voltak, ahogy a jelzések is.
- Nógrádsipeken a Paripa vendégházat mind a négyen jó szívvel ajánljuk mindenkinek!
- Minden falu egy igazi gyöngyszem, szívesen élnék bármelyikben!
- A legnegatívabb élmény viszont, a mérhetetlen mennyiségű szemét, ami Hollókő és a Kéz-kilátó közt kibukkan az ösvény mentén. Nincs rá jobb szó, mint az elkeserítő! Sajnos nem volt nálunk zsák, amibe összegyűjthettük volna.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad a bejegyzésem! Hamarosan folytatjuk tovább a kéktúrázást, hisz vár minket a Cserhát utolsó szakasza és a combizom gyilkos Mátra! Ha a további kalandjaim is érdekelnek, keress fel a facebookon vagy az instagramon.
Gere Gergő a Bakancskoptató blog szerzője és a Bakancsos kunyhó ötletgazdája. Négy évvel ezelőtt személyes bejegyzésekben kezdett el beszámolni túraélményeiről és tapasztalatairól a közösségi médiában, amit akkoriban jóformán csak a barátai és az ismerősei olvastak. Azóta már több tízezren követik a facebookon és az instagramon. Hisz abban, hogy beszélni csak őszintén és egyenesen érdemes. Ez a hitelesség a Bakancskoptató blog legnagyobb erőssége. Barátaival nekivágtak az Országos Kéktúra teljesítésének. Az útközben szerzett élményeiről számol be a Bakancskoptató a kéken című sorozatunkban.
