Hír

Kijött az előzetes a kéktúrás dokumentumfilmhez

2024.04.23.
Kijött az előzetes a kéktúrás dokumentumfilmhez

Május végén lesz látható a mozikban Till Anilla „2550 – Körbesétálni egy országot” című dokumentumfilmje, amelynek már láthatjuk az előzetesét.

Mint arról korábban beszámoltunk, idén három film is készül(t) a kéktúráról. Ezek közül az egyik a Till Anilla által fémjelzett dokumentumfilm, amely azt a 72 napot örökíti meg, amikor Anilla egyben legyalogolta az Országos Kékkör 2550 km-ét.

A Kékkör teljesítése adja a film keretszerkezetét, de közben a belső útkeresés, a szabadság és a természethez fűződő viszonyunk lelki aspektusait is boncolgatja, valamint bemutatja Magyarország változatos tájait is a kéktúrák mentén.

Anilla élete eddigi legnagyobb kihívásaként élte meg, hogy egyben végigjárja Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonalát,

bár már több hosszútávú túrát is teljesített, mint az El Camino (779 km), a Magyar Zarándokút (431 km), a svédországi Kungsleden túra (443 km) vagy a hollandiai Pieterpad (498 km).

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem óraadó PhD-hallgatója, fő területe a bolygóegészség és a fenntarthatóság, illetve hogy hogyan lehet minderről pozitívan kommunikálni. Aktívan jelen van a közösségi médiában is, Kékkör teljesítését is folyamatosan lehetett követni. Két nagy túra között gyakran tart előadásokat, workshopokat élményeiről, tapasztalatairól, többek között a nők egyedül túrázásáról is.

A film leírása szerint „történetet egy lányról, elszántságról, szabadságról, belső utazásról, a természethez fűződő kötelékről és egy olyan teljesítményről, amit sokan még csak elképzelni sem tudunk.”

Az alkotást 2024. május 23-án egy alkalommal, országszerte 10 helyszínen vetítik mozikban, később fesztiválokon is látható lesz.

Az előzetes itt tudjátok megnézni:


Top kulcsszavak
Kapcsolódó tartalmak