Hír

Geokéktúra a Balaton-felvidéken

személyes | 2022.02.01.
Geokéktúra a Balaton-felvidéken

A bazaltsapkával fedett Kab-hegy irányából érkezve már messziről feltűnik a molnárlegényből hadvezérré lett Kinizsi Pál középkori eredetű várának nagyvázsonyi lakótornya. Nagyvázsonytól már a Balaton-felvidék változatos földtani felépítésű és domborzatú vidékein koptatjuk az Országos Kéktúra útvonalát, amely során nem fogunk unatkozni.

A Nagyvázsony és Sümeg közötti, közel 140 km-es szakaszon érinteni fogunk bazaltvulkán-maradványokat, átkovásodott homokkőből álló kőtengereket, valamint mészkőből és dolomitból felépülő sasbérceket is. Az izgalmas formakincshez pedig olyan emberkéz alkotta épített környezet (pl. szőlőhegyi présházak és kutak, szárazon rakott kőfalak, középkori várromok) társul, amelynek egyedi hangulata a világ egyik tájához sem teszi hasonlatossá a Balaton-felvidéket. Járjuk hát be közösen a Balaton-felvidék OKT-útvonalait, több száz millió éve visszautazva az időben!

A Fekete-hegy földtudományi értékei

A műemlékekben gazdag Nagyvázsony (bélyegzőhely) után a Szent Mihály- és a tálodi kolostorrom maradványai, valamint a kiváló vizű Kinizsi-forrás érintésével érkezünk meg a Csicsói erdészházhoz (Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola), ahol bélyegeznünk kell. Innen még kb. 7 km-es bandukolás vár ránk Balatonhenye kicsiny községéig (bélyegzőhely), ahol akár az első éjszakánkat is tölthetjük. A hangulatos falucska fölé nyugatról magasodik a Fekete-hegy bazaltplatója, ahol számtalan földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti érték vár becserkészésre.

A Fekete-hegy térségében a bazaltok ásványain végzett kormeghatározások szerint a vulkáni működés kb. 4,6 millió évvel ezelőtt kezdődött el. A mélyre hatoló törésvonalak mentén viszonylag gyorsan felnyomuló bazaltos magma korábban a Pannon-tóban lerakódott „vizes” üledékekkel találkozott. A tűz és a víz kölcsönhatásának köszönhetően irtózatos erejű robbanások során egy különféle szemcseméretű vulkáni törmelékekből álló gyűrű keletkezett az akkori felszínen. A vulkáni működés későbbi, csendesebb szakaszában ezt a tufagyűrűt bazaltláva töltötte ki, amelyet a vulkanizmus befejező akkordjában egy salakkúp felépülése zárt le. A bazaltos lávakőzetek vastagsága helyenként az 50 m-t is elérheti. A Fekete-hegyet felépítő hosszú és szakaszos vulkáni működés kb. 2,9 millió évvel ezelőtt fejeződött be. A 369 m magas, kb. 15 km2 kiterjedésű hegyen legalább három kürtőből zajlott annak idején a vulkáni anyagszolgáltatás. A külső erők által azóta erősen „megnyirbált” hegyen a fent nevezett vulkáni törmelékes és lávakőzetekkel, valamint az ezek eltérő lepusztulásához köthető formakinccsel találkozhatunk túránk során.

Az első igazi földtani csemege a Vaskapunak elnevezett árokban lelhető fel.

Itt egy időszakos vízfolyás bevágódásának köszönhetően egy olyan ritka földtani szerkezet tárul fel, amely a maga nemében egyedülálló az országban.

Korábban említettük, hogy a vulkáni működés kezdeti szakaszában egy vastag vulkáni törmelékes összlet és egy tufagyűrű jött létre, amelyet hígan folyó bazaltos láva töltött ki. A kürtőből kinyomuló láva szétterülését az akkori térszínen a tufagyűrű fala akadályozta meg, amelynek az izzó kőzetolvadék gyakorlatilag nekitorlódott. A későbbiekben a lassú kihűlés során egy meredeken dőlő bazaltokból álló szerkezet jött létre, amelyet a kéktúra útvonala mentén tanulmányozhatunk. A tufagyűrűnek ma már nyoma sincs, hisz „puhább” mivolta miatt már az erózió áldozatául esett az elmúlt évmilliókban.

A Vaskapuból kimászva a vidék legnagyobb, közel sík felszínű bazaltfennsíkján találjuk magunkat, ahol kisebb-nagyobb lápos tavak (pl. Bika-tó) vize csillog. De vajon hogyan kerülhettek ide a hegy tetejére tavak, amelyekből annak idején halásztak is? A tavak egyes kutatók szerint a bazalt alatt települő idősebb kőzetek „berogyásával” keletkeztek, de valószínűbb, hogy az egykori lávaárak közötti kisebb mélyedéseket töltötte ki a csapadékvíz és a felszín alatti víz. A hegy déli peremén őrt álló Eötvös Károly-kilátóból a Balaton-felvidék egyik legszebb panorámájában gyönyörködhetünk: a Hegyes-tűtől a Tapolcai-medencéig tekinthetünk körbe, beleértve a Balaton déli partját is. A káprázatos kilátásban való gyönyörködés után kemény ereszkedésbe kezdünk a Fekete-hegy meredek, bazaltos letörésén és az Öreg-hegyi-kút, valamint a középkori Töttöskál falucska 12–13. századi templomromjának érintésével. Hamarosan a mesebeli Szentbékkálla községébe érkezünk, ahol nemcsak bélyegeznünk kell, hanem egyéb geocsemegék is várnak ránk.

A Káli-medence kőtengerei

Szentbékkálla egyedi hangulatú épített örökségének megtekintése után, a hajdani Veléte palotaromjának érintésével érkezünk meg a Káli-medence legendás kőtengereinek egyik legszebbikéhez, ahol információs táblák mutatják be annak kialakulását.

A homokkövek létrejöttének megértéséhez kb. 10 millió évet kell visszaugranunk az időben, a földtörténeti miocén kor kései szakaszába. Ekkor a mai Káli-medence területén a Pannon-tó vize hullámzott, amelybe északkelet felől egy hatalmas félszigetként „lógott be” a Dunántúli-középhegység vidéke. A Pannon-tó parti övezetében rakódott le a kőtengerek homokos és kavicsos alapanyaga, amelynek szemcséit a hullámmozgás és a parti áramlások mozgatták, koptatták, osztályozták méret szerint. A metamorf kőzetekből származó szemcsék anyaga szinte teljes egészében homok és kavics szemcsenagyságú, különféle színekben (fehér, rózsaszín és sötétszürke) tündöklő kvarcit, amelyeket kova cementál össze. A szemcséket „összetapasztó” kovás cementációnak nagyon fontos szerepe volt a kőtengerek kialakításában. De vajon honnan jött a kova?

A kova eredete napjainkban is erősen megosztja a szakembereket. Korábban a környék bazaltos vulkanizmusához kapcsolódó utóvulkáni kovás oldatokhoz kötötték a cementáció kialakulását.

Az újabb kutatások szerint a kova a meleg-nedves és a meleg-száraz évszakok váltakozása következtében ingadozó talajvízből vált ki, amely kovakiválásokat a szakirodalom a „silcrete” névvel illeti.

A felszín alatti vizek a jobban átjárható kőzetegységeket részesítették előnyben, „kicsapva” a szemcsék közötti pórusokban a kovát. Ezek a kovás cementációjú egységek jobban ellenálltak az elmúlt évmilliók eróziójának, mint a kevésbé cementáltak. Ennek az lett az eredménye, hogy a nem kovás részeket az erózió (pl. a jégkorszakokban itt száguldozó munkaképes szél) elhordta, míg a kovás részeket bizarr sziklatömbökként hagyta itt az utókor számára. A szél munkájáról a fényesre mart/csiszolt, barázdált kőzetfelszínek és a „félbevágott” kavicsok tanúskodnak.

Érdekes mikroformák még az ún. madáritatók is, amelyeket a növényi eredetű humuszsavak oldottak ki a kőzet felszínén. Az egykori kőtengerekből a néhai bányászat már sajnos csak mutatóban hagyott meg kisebbeket, hisz a kovás homokkövek alkalmasak voltak például malomkövek, kaszakövek és egyéb szerszámok készítésére is. Érdekesség, hogy a kőtenger kifejezés nem egészen pontos, hisz a valódi kőtengerek a földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) fagyaprózódása során jöttek létre. Mivel a Káli-medencében található „kőtengerek” nem így alakultak ki, ezért ezekre csak a pszeudokőtenger, azaz az álkőtenger kifejezést használhatjuk. A Szentbékkállai-kőtenger legikonikusabb sziklája a Kelemen-kő, amelynek tetejére felmászva egy ide-oda billegő kőtömbre taposhatunk rá.

Vulkántúra a Tapolcai-medencében

Szentbékkálla után az OKT útvonala hosszan halad a Sátorma-hegy és a Hajagos között, majd megérkezik a Csobánc alá, amely már a Tapolcai-medence területe. Itt jegyeznénk meg, hogy a Hajagos egykori bazaltbányájában egy földtani bemutatóhely létesült, amely kisebb kitérővel érhető el a kékről, de mindenképpen megéri felkeresni.

A Tapolcai-medencében őrt álló, az id. Lóczy Lajos által tanúhegyeknek elnevezett egykori bazaltvulkánok ma ugyan a tájból kiemelkedő óriások, de működésük idején „lukak” voltak a földkéregben. A maar típusú vulkánoknak nevezett felépítmények a Tapolcai-medence területén (amely akkoriban még nem volt medence) 4–3 millió évvel ezelőtt működtek. A kialakulásuk általában egy heves robbanással kezdődött, amely során az egykori Pannon-tóban lerakódott üledékek felszínén egy pár tíz méter magas tufagyűrű alakult ki. A robbanások oka a Fekete-hegynél már emlegetett tűz és víz kölcsönhatásában keresendő. A robbanásos kitörések után az üledékekből „elfogyó” felszín alatti vizek miatt a működés csendesebb lett, s a tufagyűrűket izzó és hígan folyó (azaz kis viszkozitású) bazaltláva töltötte ki, lávatavakat létrehozva. Bizonyos tanúhegyek esetében a vulkáni működés salakkúpok épülésével fejeződött be. A kemény bazaltsapka megóvta a „puhább” pannon üledékeket a későbbi korok eróziós folyamataitól, ezért a korábban a „terepszinten” működő vulkánok lassan kimagasodtak az üledékekkel fedett környezetükből. Ezeket az egykori felszín magasságáról tanúskodó hegyeket nevezzük találóan tanúhegyeknek.

Így jött létre a 376 m magas, várrommal koronázott Csobánc is (bélyegzőhely), ahonnan a Tapolcai-medence egyik legszebb kilátásában gyönyörködhetünk. A hegy platóján dacolnak az időjárással Csobánc várának maradványai, amelynek falaiban a hegyet felépítő, kb. 3,4 millió éves bazaltok köszönnek vissza. Az erősség a legtöbb magyar kővárhoz hasonlóan a tatárjárás utáni évtizedekben épült, s évszázadokon át a Rátót nembeli Gyulaffy család tulajdona volt. Egyik leghősiesebb napja 1707. február 25-e volt, amikor is egy maroknyi csapat (köztük nők és gyerekek is) aratott győzelmet a túlerőben lévő osztrák császári sereg ellen, az élükön Rabutin generálissal.

A Csobánc bejárása után hosszan ereszkedünk le a biopiacáról nevezetes Káptalantóti községébe (bélyegzőhely), majd egy újabb tanúhely „szoknyáján”, a Gulácson kapaszkodunk tovább. A szép panorámát adó, 393 m magas csúcsra rövidke kitérővel juthatunk fel a kék háromszög jelzésen. Az itt csúcsosodó bazaltvulkán találó, de szakmailag nem teljesen helyes neve a „magyar Fudzsi”. A Gulács után következik az a meghódítandó bazaltóriás, amelynek neve szinte mindenki számára ismerősen cseng: Badacsony. A hegy bejárására érdemes akár egy egész napot is rászánni, hisz a turistautakkal behálózott Badacsony számtalan földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értéket rejt. A bazaltorgonákkal, meredek törmeléklejtőkkel, vadregényes kilátóhelyekkel és kiváló borokkal rendelkező Badacsony az egész kéktúránk egyik legcsodálatosabb helyszíne. Ezt akkor érezhetjük át különösen, amikor a hegy déli oldalából letekintünk a Balaton végtelennek tűnő vízfelületére. A Badacsony bejárása után Badacsonytördemicen bélyegezhetünk, illetve pihenhetjük ki a nagyobb szintemelkedéseket tartalmazó hegymeneteinket. A Bujdosók lépcsője például igencsak használatba veszi lábizmainkat a Badacsonyról lefelé haladva.

A Badacsony után a látnivalók sora még nem ért véget, hisz pár kilométer múlva a műemlékekben gazdag Szigliget (bélyegzőhely) következik. A bazaltból és különféle szemcseméretű robbanástermékekből álló szigligeti kiemelkedések (pl. Antal-hegy, Hálás-tető, Várhegy) egykoron szigetet alkottak a jóval nagyobb méretű Balatonban. A számos látnivaló közül a középkori vár romjait javasoljuk, ahonnan szintén csodálatos panorámában lehet részünk. A Várhegy anyagát robbanásos eredetű bazaltos kitöréstermékek építik fel, amelyekbe kb. 4 millió évvel ezelőtt egy kisebb bazaltos lávatest, egy telér nyomult bele. A Várhegyet és térségét felépítő bazaltos kőzetek a vár falaiban is kiválóan tanulmányozhatók. Szigliget után egy újabb tanúhegy, a Szent György-hegy meghódítása vár ránk. A hangulatos Lengyel-kápolna, a Tarányi-présház és az Oroszlánfejű-kút érintésével lassan, de biztosan a 415 m-es magaslati ponton találjuk magunkat, ahonnan megkapó körpanorámában gyönyörködhetünk. A hegy északi oldalán, a Kaán Károly kulcsosház (bélyegzőhely) felett találjuk a Tapolcai-medence legismertebb és legmonumentálisabb bazaltorgonáit, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül.

A helyi népnyelv által csak bazaltorgonáknak hívott, vaskos oszlopok az egykori tufagyűrűben kihűlő lávató bazaltos kőzeteit képviselik. A lávató bazaltos kőzetolvadékát a hűlés miatti zsugorodás (térfogatcsökkenés) hatására sűrű repedéshálózat járta át. Ez a lávató felszíni, gyorsabban hűlő régiójában egymással közel párhuzamos, vízszintes orientációjú repedéseket jelentett, amely néhány cm/dm-es padokra „osztotta fel” a bazaltot. Az egykori lávató vastag belső „magja” viszont lassabban hűlt ki, s ebben már a hűtő felszínre (a légkörre) merőleges, közel függőleges repedések jöttek létre. A repedésekkel átjárt bazaltot a földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) fagyváltozékony, hidegebb szakaszaiban a fagyaprózódás „tördelte” tovább, hisz a megfagyó víz kb. 9%-os térfogat-növekedése kiváló kőzetrepesztő hatással bír. A függőleges és vízszintes repedések tehát szép lassan tovább tágultak, amíg a bazaltplató pereméről azok bazaltorgonák formájában kőzetblokkokat nem különítettek el.

A 10–20 m magas és 1,5–2 m átmérőjű oszlopok forró kőzetolvadékból születtek, de a fagy hatására formálódtak ki.

Hiába a több millió éves kor, a bazaltoszlopok is pusztulnak: ennek ékes bizonyítékai a bazaltorgonák alatt felhalmozódó vastag törmeléklejtők (nem teljesen helyesen mondva kőtengerek), amelyek az oszlopok anyagából alakultak/alakulnak ki. Természetesen nem csupán a Szent György-hegyen találhatók bazaltoszlopok: a Badacsony, a Gulács, a Hegyes-tű (és még sorolhatnánk) is tartogat belőlük jó néhányat, hol vékonyabbat, hol vastagabbat (az oszlopok vastagsága a kihűlési idővel van összefüggésben). A Szent György-hegy után a kéktúra útvonala hosszan ereszkedik le Tapolcára (szintén bélyegzőhely), ahol ha időnk engedni, ne feledjünk el csónakázni egyet a miocén mészkőben kioldódott Tapolcai-tavasbarlang kéklő víztükrén, valamint sétálni a festői Malom-tó partján.

A Keszthelyi-hegység: mészkő vagy bazalt?

Tapolca után hosszú aszfaltos menetelés vár ránk a Keszthelyi-hegység lábánál fekvő Lesencetomajig és Lesenceistvándig (bélyegzőhely). A Tapolcai-medence felé szép kilátást adó Kő orra és Vállus (bélyegzőhely) község után a Keszthelyi-hegység erdőkkel fedett, triász sasbércei közé vetjük magunkat. A terület a Dunántúli-középhegység legnyugatibb tagja, s döntően különféle triász karbonátos kőzetek (pl. mészkő és dolomit) építik fel, de a hegység északi részén a bazaltok is megjelennek. Az egykori triász selfeken lerakódott kőzetek később összetörtek, majd törésvonalak mentén lezökkentek (árkok és medencék) vagy kiemelkedtek (sasbércek), létrehozva a Keszthelyi-hegység sajátos, mai arculatát.

Gyenesdiáson rövidke kitérővel (sárga sáv jelzés) érhető el a Vadlány-lik elnevezésű barlang, amely a kialakulását tekintve egyedülálló az országban. A Kárpát-medence területét a késő miocénben (12–5 millió évvel ezelőtt) egy fokozatosan kiédesedő óriási víztömeg töltötte ki, amelyet Pannon-tónak nevezünk. Ebből a tóból hosszú ideig szigetként emelkedett ki a Keszthelyi-hegység, amelybe különféle alakú és méretű öblök nyúltak. A part menti áramlások és a víztömeg hullámzása komoly pusztító tevékenységet fejtett ki a partvonalra, amelyet idegen kifejezéssel abráziónak nevezünk. Az erős hullámzás felőrölte a partok korábban lerakódott triász kőzetanyagát, s kerekded, ún. abráziós kaviccsá formálta azokat. Ha nem volt elég ideje a dolomittörmeléknek lekerekítődni, akkor szögletes murva formájában ágyazódott be a rétegsorba. Ezek a különféle módon koptatott karbonátos törmelékek vesznek részt a Vadlány-lik földtani környezetének kialakításában. Az egykori Pannon-tó hullámzása a felelős a barlang kialakításáért is, és szintén a hullámzás alakította ki a barlang környezetében található, bizarr formájú „kalapos sziklákat”. Ha arra járunk, ne felejtsünk el benézni az egykori gyenesdiási felhagyott dolomitbányákba sem, ahol a víz „felárkoló” munkájának köszönhetően igazi holdbéli táj fogad minket.

Gyenesdiás után Keszthely következik, ahol a bélyegzés után annyi látnivaló vár ránk, hogy felsorolni is sok lenne (gondoljunk csak a Festetics-kastélyra, ahol akár egy napot is el lehet tölteni). Keszthely házait magunk mögött hagyva hamarosan az egyedi hangulatú fürdővároskába, Hévízre érünk (bélyegzőhely), ahol Európa legnagyobb meleg vizű tavában lubickolhatunk egyet. A forrástó mélyén egy forrásbarlang található, amelyben különféle hőmérsékletű vizek keveredése által 35-36 °C-os víz „jön létre” a fürdőzők nagy örömére. A közhiedelemmel ellentétben a tó vize nem vulkáni kráterben helyezkedik el, hanem a feltörő forrásvíz által „kiöblösített”, tölcsér alakú mélyedésben.

Hévíz után az egregyi, Árpád-kori eredetű Szent Magdolna-templom érintésével érkezünk meg a 18. századi Gyöngyösi csárdához és Rezi községbe (mindkét helyen bélyegeznünk kell). Ha időnk engedi, érdemes felmászni a kék rom jelzésen a középkori vár maradványaihoz, ahonnan a triász kőzetek tetejéről megkapó panorámában lehet részünk. Rezi után Zalaszántó (bélyegzőhely) következik, ahol nemcsak egy buddhista sztúpával, hanem egy kör alakú bazaltplató (Tátika) tetején őrt álló, középkori vár romjaival is megismerkedhetünk. Végül a füzetünkbe az utolsó bélyegzéseket a Sarvaly erdészháznál, valamint Sümegen üthetjük be. Sümeg szintén megér egy misét, ahol számtalan földtudományi értékkel (pl. Sintérlapi-kőfejtő, mogyorós-dombi őskori kovabánya, kréta mészkőből álló, középkori erősséggel koronázott várhegy) találkozhatunk.

A cikk a Turista Magazin 2021. márciusi számában jelent meg.

Top kulcsszavak
Kapcsolódó tartalmak