Bulinak tartotta egykor, manapság már rajong a kéktúrázásért
A Greendex az első olyan online „zöld” magazin hazánkban, amely a fenntartható fejlődés környezeti, gazdasági és társadalmi vonatkozású kérdéseit, aktualitásait mutatja be olvasóinak. A 11 témakörben megjelenő tartalmak célja elterjeszteni a pozitív aktivizmust, vagyis nem az alkalmankénti demonstrálást valami ellen, ami hatalmasabb nálunk, hanem a mindennapi cselekvést valami mellett, ami mindennél hatalmasabb. Az online magazin kommunikációs vezetője nemcsak a fenntarthatóság, hanem a természetjárás és a kéktúrázás elkötelezettje is. Az alföldről indult, ma pedig mondhatni a hegyek szerelmese. Interjú Granát-Galló Tímeával.
Mikor éreztél rá a természetjárásra?
A természettel már nagyon régen „ismerjük egymást”, mivel tanyasi lány vagyok, édesanyámék az Alföldön gazdálkodnak. Éppen ezért, amióta az eszemet tudom állatok vettek körbe, igazi boldog gyerekkorom volt. Innentől kezdve nem is volt kérdés, hogy valamilyen módon mindig kapcsolódni szeretnék a természethez. Az igazi szerelem, a hegyek és erdők szeretete azonban jóval később érkezett meg az életembe, a Börzsöny személyében. A Kemence-patak, a börzsönyi hegyek és völgyek hozták meg azt az érzést, amit huszonévesen még nem tudtam hova tenni, mostanra viszont jóformán semmi másra nem vágyom, mint hogy erdei közegben legyek. Természetesen a kéktúrázással lett teljes ez a kép, habár nem csak a kéket járom.
Az alföldtől egyenes út vezetett a kéktúrázásig?
A korábbi kollégáim fejéből pattant ki a kéktúrázás ötlete, akkor inkább „csak” jó bulinak tűnt. Közösen mindössze egy szakaszt teljesítettünk. A férjemmel azonban szépen rajta maradtunk a kék jelzésen. Nálam ez valahogy a korom előrehaladtával érett be igazán, azóta minden szabad hétvégét és hosszú hétvégét a kéken töltünk. A greendex.hu-nak hála pedig át is adhatom a tapasztalataimat, bár arról a legnehezebb írni, amiért rajong az ember.
Szerinted mi a kéktúrázás lényege?
A kéktúrázás már régen nem csak a teljesítésről szól. Sokkal inkább a magyar természeti értékek, falvak, hegyek, völgyek megismeréséről. Mindig megdöbbenek azon, mennyire kevéssé ismerem ezt az országot, és minél több szakaszt teljesítek, annál kíváncsibb és érdeklődőbb leszek. Sokan gondolják úgy, hogy az utazással tágítható a világhoz való hozzáállás, és szemléletformáló ereje van. Ezt egy pillanatig sem cáfolom, viszont mindenki a külföldi utakra gondol elsőként. Azt érzem, hogy a legtöbb ember keveset tud a hazájáról, és itt nem a lexikális tudásra gondolok. Persze tény, hogy a túrázós életmódot sem szeretheti mindenki. Nekem a kéktúrázás pontosan ezt adja: általa kicsit jobban megismerhetem más megyék hangulatát, a helyiek életvitelét, a természeti adottságokat. Nekem ez a legfontosabb a kéktúrázásban.
Hogyan szoktál felkészülni az indulásra?
Az elején nem volt őrületes készülés, hiszen a rövidebb, Budapesthez közeli távokat tettük meg. Azonban ahogy egyre messzebbre jutottunk, jöttek a többnapos túrák, a szervezés, a logisztikázás, úgy a készülődés is egyre összetettebb lett.
A Kéktúra appot és Kéktúra weboldalt használom elsősorban, de már a pecsételőfüzet térképét is használtam tervezéshez. Az útvonalon túl igyekszem minden időjárásbeli problémára felkészülni, illetve mindig elég és megfelelő ételt vinni. Ez utóbbi azért is fontos, mert kezdő túrázóként gyakran estem abba a hibába, hogy nehezebb kaját vittem, és egy-egy emelkedőn ezt nem annyira díjazta a gyomrom.
Mikből áll az állandó felszerelésed?
Elképesztő mennyiségű túracuccot lehet vásárolni, mostanra már olyan szuper felszerelések vannak, hogy az ember néhány havi fizetését lazán képes lenne otthagyni az üzletben. Én igyekszem az arany középutat megtalálni, és inkább akkor vásárolni, ha tényleg szükségem van rá. Persze a bakancs és a túracipő nem kérdés (ebben az esetben fontos a vízállóság, mert a kéktúra sok esetben patakokon keresztül visz), illetve a megfelelő öltözék is nagyon fontos. Én általában mindig túlöltözöm, 600 réteget veszek fel, így semmilyen időjárás nem lephet meg. Szúnyog-és kullancsriasztó mindig van nálam, ahogy különféle gyógyszereket is viszek, főleg a többnapos túrákra. Fáslit, sebtapaszt, csereöltözetet is teszek a hátizsákban. És persze a bélyegzőfüzet! Az étel és vízzel töltött kulacs szintén egyértelműen a táskámban landol.
Milyen fizikai, lelki és mentális tapasztalatokkal gazdagodtál eddig a kéktúrázással?
Szerencsére már régebb óta sportolok, ezért a túrázás fizikai része nekem inkább egy jó kis edzést jelent. Bár tény, hogy egy 30-40 km-es nap után levenni a bakancsot több mint felemelő. Vannak olyan szakaszok, amik azért eléggé megviseltek, ilyen volt például a 21-es. Szuper élmény volt Sirokon a túra végeztével betolni egy dödöllét az étteremben a várnál, azt azóta is emlegetjük. A tűréshatárt, a fizikai korlátokat remekül kint lehet hagyni a kéktúrázással, szerintem eléggé megedzi az ember korlátozottságát.
Mentális és lelki tapasztalatból annál több van. Én az a fajta túrázó vagyok, aki szeret mindenre rácsodálkozni. Észrevettem, hogy az utóbbi időben egyre inkább kinyílt előttem a világ, és egyre jobban látom is a környezetemet, nem csak nézem. Az állatvilág, a madarak és növények felismerése a túra közbeni hobbim lett. Nagyon sok olyan fajjal találkoztam már, amit korábban csak könyvben láttam. A túrázás, az erdő és természet közelsége tud igazán kikapcsolni, teljesen fókuszban tudok lenni, és csak a környezetemre figyelni. Ezért nagyon hálás vagyok, mert ez szerintem mindenki számára egyre nehezebb. Egy dologra, eseményre, érzésre figyelni ma már szinte lehetetlen, de valahogy az erdőben mindig sikerül. Semmi nem tud úgy megnyugtatni, mint az erdei közeg, ez az én terápiám.
Megosztanál velünk néhány emlékezetes kéktúrás pillanatot?
Nagyon nehéz kiemelni 1-1 emléket, mert olyan élményekkel leszek minden alkalommal gazdagabb, amit sokszor nehéz szavakba önteni. Az egyik ilyen nagyon emlékezetes pillanat Jósvafőn ért a Hucul Ménessel való találkozásom. Abban reménykedtem, hogy legalább messziről meglátok majd egyetlen legelésző lovat, amikor azonban odaértünk a ménes elkerített részéhez, pár perc után az összes állat levágtatott a hegyről inni. Azt hiszem, sosem felejtem el azt a pillanatot, sosem láttam még semmit annyira szabadnak, mint azokat a lovakat. A másik ilyen emlékezetes pillanat az első őszapó megpillantása volt, ugyanis rajongok értük (meg nagyjából az összes énekesmadárért). De kiemelhetném azt is, hogy a Bakonyban a buszmegállóban álltunk, amikor egy autó megállt, és a sofőr nagyon kedvesen felajánlotta, hogy felvisz minket a faluba. Apróságnak tűnhet, de annyira jól esett a kedvessége, és egyébként a környéken ezt sok helyen tapasztaltuk, hogy megmaradt ez az emlék. Nagyon sok kisebb nagyobb élményt adott már a kék, és ezek életre szólóak nekem.
Van kedvenc szakaszod, amit akár újra és újra végigjárnál?
Rengeteg ilyen van, és biztos vagyok benne, hogy nem csak 1-1 szakaszt, hanem magát a kéktúrát is újra végigjárom. Nagyon szeretném majd a leendő gyerekeimnek is átadni ezt az élményt. Most a legutóbbi szerelmem a Zemplén, szívem szerint minden hétvégén visszamennék, annyira mély benyomást tett rám. De a Bükk is nagy barátom lett, a Bakonyról és a Balaton-felvidékről már nem is beszélve. Nagyon boldog vagyok, hogy a húszas éveim közepén szerettem bele a túrázásba és a kéktúrázásba, mert így sok lehetőségem lesz még arra, hogy újra és újra elmehessek egy szakaszra.
Milyennek találod a kéktúra infrastruktúráját?
A legtöbbször inkább az utazás okoz gondot, mivel vannak olyan régiók, ahol jóformán nincs közlekedés egyes szakaszpontok között. Mi ezt vagy extra gyaloglással, vagy komoly tervezéssel küszöböljük ki, de például helyiektől tudjuk, hogy a Borsod megyei régióban nem éri meg több buszt indítani. Szóval marad a tervezés és az odafigyelés. Van egy pár szakasz, ahol például a patak mentén, a patakon át vezet az út. Ezt sok esetben inkább kalandként fogom fel, viszont egy jól megáradt patakon átkelni nem mindig életbiztosítás. A jelzések a legtöbb esetben jól követhetők, bár ha mégsem, akkor térképet is használunk. Viszont amikor egy zárt üzletben van a bélyegző, az nem mindig kényelmes.
Szerinted általánosságban mi segítené még jobban a kéktúrázókat?
A korábban említett bélyegzők kihelyezésével kapcsolatban többször is belefutottam olyanba, hogy nagyon messze volt a buszmegállótól a bélyegző. Ez azért is lehet problémás, mert menetidőhöz kötve, kicsit később beérve nem mindig van idő már elmenni a messzi bélyegzőhöz. Alapvetően én még nem találkoztam hiányos dobozzal, tintapárna pedig mindig van nálam, így mindig szép pecsétet tudok tenni. Az ösvények kapcsán én jobban szeretem a kalandosabb, sokszor szűkebb ösvényeket, ezért ezekbe nem tudok belekötni. Az információs táblák is egyre gazdagabban elhelyezettek, ezek nagyon hasznosak. Talán van, ahol nem olyan sűrű a kék jelzés (például a Zemplénben), ezért, ha valaki nem használ GPS-t vagy térképet, akkor könnyen letérhet az ösvényről.
Tervezed a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli és az Alföldi Kéktúra teljesítését is?
Mindenképpen, alig várom! Ha az Országos Kéktúra végére érünk, akkor a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrával folytatjuk, de az Alföldi is lázba hoz, mert hiába onnan származom, még bőven tud újat mutatni az a régió is. Nagyon szeretem az alföldet is, a hamisítatlan tanyasi, pacsirtaénektől hangos sík tájakat, az állatok sokaságát, a meleg napsütést.
Összességében úgy gondolom, hogy aki végigjárja az Országos Kékkört, az ország hatalmas szegletével megismerkedik, és sokkal árnyaltabb képet kap Magyarország helyzetéről, a benne élőkről, a településekről és a természetről. Emellett szerintem az edukációban is nagyon hasznos lehet az, ha gyerekkel járjuk végig a szakaszokat. Szerencsére sok ilyet látok, mivel sokkal többet megtanulhatnak tapasztalat útján, mint a tankönyvekből. Tény, hogy nem mindenki nyitott erre, de gyerekként még mindenki kíváncsi, és ha megismerik a természetet, az élővilágot, később is jobban oda fognak figyelni rá, ebben biztos vagyok (tapasztalat).
