Hír

2021-ben rekordot döntött a teljesítők száma

Közérdekű | Szerző: Turista Magazin | 2022.01.14.
2021-ben rekordot döntött a teljesítők száma

A koronavírus járvány talán egyetlen pozitív hozadéka, hogy a természetjárás és a kéktúrázás sohasem látott népszerűségnek örvend.

A Magyar Természetjáró Szövetség adatai szerint 2021-ben 25 százalékkal nőtt a kéktúrázni indulók száma, ami azt jelenti, hogy 31 460-an vágtak neki a kék sávval jelzett útvonalnak. Ebből 24 180-an az Országos Kéktúra (OKT) teljesítését tűzték ki célul, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát (RPDDK) 4337-en kezdték el, míg az Alföldi Kéktúrán (AK) 2943-an indultak útnak.

Ötven százalékkal többen teljesítették az OKT-t

A 2021-es évben a távokat teljesítők száma is minden eddigi rekordot megdöntött, a három kéktúrán 992-en gyalogoltak végig, összesen két és fél millió kilométert gyalogolva. A mintegy 1170 km hosszú OKT-t 584-en, 50 százalékkal többen teljesítették, mint 2020-ban. Leggyorsabban 31 nap alatt járta be egy túrázó az utat, míg volt, aki 43 éve bélyegezte az első lenyomatot az igazolófüzetébe.


Az 540 km-es RPDDK-t összesen 250-en teljesítették, ez 35 %-os emelkedést jelent. A leggyorsabban 8 nap alatt, legkomótosabban 13 év alatt túrázta végig egy-egy teljesítő az útvonalat. A 870 km hosszú AK-n 158-an értek végig, ami 20 százalékkal több, mint 2020-ben. 10 nap alatt ért végig a legfürgébb túrázó, míg volt, aki 16 évvel ezelőtt kezdte a túrát.

Volt olyan csúcsteljesítményt nyújtó is, aki egy év alatt, mindhárom kéktúrát teljesítette, 2580 km-t gyalogolva, és ezzel kiérdemelték az Országos Kékkör jelvényét.

A teljesítők rekord száma mellett egy másik rekord is megdőlt tavaly: soha annyian nem túráztak egyszerre az Országos Kékkörön, mint október 9-én a Kéktúrázás Napján.

Az MTSZ ezúton is gratulál minden hivatalos teljesítőnek és jó túrázást, jó egészséget kíván 2022-re is!

forrás: Turista Magazin

Top kulcsszavak
Kapcsolódó tartalmak