RPDDK-01

Írott-kő - Egyházasrádóc
táv
50 km
szint + / -
355 m / 1030 m
menetidő
13 óra 10 perc
bélyegzőhelyek
5
Túraleírás
Teljes leírás

A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra nyugati kezdőpontjáról, az Írott-kőről indulunk, majd az első 8 kilométer után magunk mögött hagyjuk a középhegységet, amelynek helyét az Alpokalja hullámai veszik át, hogy a végén szinte síkságon érjük el Egyházasrádócot.

Az Alpokaljához tartozó Kőszegi-hegység legmagasabb pontjáról, az osztrák határról indul a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra. Utunk eleje lényegesen más tájon halad, mint a többi része, hiszen az első néhány kilométeren fenyvesekkel és bükkösökkel borított középhegységben megyünk. Lefelé láthatunk néhány érdekes formájú, palás szerkezetű sziklaképződményt, melyek között a legizgalmasabb a beszédes nevű Kalapos-kő. A szőlőskertek között, Bozsok előtt, még van egy komolyabb lejtő, majd elkezdjük vándorlásunkat a fokozatosan síksággá váló vasi Alpokalján.

Hosszan elnyúló hegylábfelszínen, vegyes erdőn keresztül érkezünk be Szombathelyre. A települést csak a szélén, Olad városrésznél érintjük, majd tovább megyünk az egyre laposabbá váló tájon. Szántóföldeken és a Püspök-erdőn keresztül jutunk el Jákig, ahol érintjük a csodálatos, román stílusú, Árpád-kori templomot. Az első túraszakasz Egyházasrádócon ér véget.

Tippek

Kihagyhatatlan látnivalók:

  • Az Írott-kő tetején, az magyar-osztrák határon álló kilátó
  • A csúcsról való ereszkedés közben a Kalapos-kő palasziklája
  • Az Oladi-kilátó
  • Ják 800 éve alapított temploma

Szakaszhosszok bélyegzőtől bélyegzőig (kilométerben)

Írott-kő  7,9  Bozsok  20,9  Szombathely-Olad  12,7  Ják  8,5  Egyházasrádóc

Ajánlott köztes ki- és beszállási pontok az útvonal mentén :

  • Bozsok (DDKPH_02): Bozsok, Rákóczi utca buszmegálló
  • Szombathely-Olad (DDKPH_03): Parkerdő buszmegálló
  • Ják (DDKPH_04): Ják, autóbusz-váróterem megálló
Bélyegzőhelyszakaszok
táv (km)
7,9
menetidő
2:10
szint + / - (m)
115 / 665
táv (km)
20,9
menetidő
5:30
szint + / - (m)
175 / 260
táv (km)
12,7
menetidő
3:20
szint + / - (m)
40 / 70
táv (km)
8,5
menetidő
2:10
szint + / - (m)
25 / 35
Bélyegzőhelyek
Szállások
Látnivalók
Hasznos infók

Tömegközlekedés

Írott-kő:

  • A Szombathelyről és Kőszegről induló autóbuszokkal Velem, autóbusz forduló megállóhelyig kell utaznunk. 

  • Ugyanezekkel a járatokkal akár Bozsokig is utazhatunk. Megközelítéstől függően vagy a Bozsok, Rákóczi utca (K jelzés), vagy a Bozsok, autóbusz-váróterem (Z jelzés) megállóban kell leszállnunk. 

Egyházasrádóc:

  • A Sopron-Szentgotthárd vonalon a vonatról az Egyházasrádóc állomáson szálljunk le!
  • Helyközi buszjárattal az Egyházasrádóc, vasútállomás vagy Egyházasrádóc, falatozó megállóig menjünk!

Megközelítés

Írott-kő:

  • Velemből nyugat felé induljunk a Kossuth Lajos utcán a P jelzéseket követve (4,9 km)!

  • Bozsokon a Rákóczi utcai megállóból az Országos Kéktúra K jelzéseit kövessük akár a kiindulóponttól az Írottkőig (7,7 km).

  • A Hörmann-forrástól az úttól délre induló ösvényen induljunk a csúcs felé a KZ, piros alpannonia® jelzések mentén!

Egyházasrádóc:

  • A vonatállomástól a főutcán (Kossuth lajos u.) érjük el a pecsételőhelyet (700 m).
  • Az Egyházasrádóc, falatozó buszmegálló a DDK-szakasz kezdeténél található.

Parkolás

  • Autóval Írott-kőhöz legközelebb a Hörmann-forrásig juthatunk, ahol a parkolás díjmentes.

  • Egyházasrádócon a söröző előtt, a Kossuth Lajos utcában lehet parkolni.

Felszerelés

  • Alapvető túrafelszerelés: bejáratott túracipő, az évszaknak megfelelő öltözet, ivóvíz, élelem. A navigáláshoz Természetjáró app.

Biztonsági előírások

  • Mivel sokszor több órányi gyalogolunk két település között, vigyünk magunkkal megfelelő mennyiségű ételt és italt. 

Kiadványok

Kéktúra III. turistakalauz (Dél-Dunántúl) - Az Írott-kőtől Szekszárdig

Térképek

Kőszegi-hegység (Cartographia)

Kőszegi-hegység (Szarvas-Faragó)