OKT

24

Gömör-Tornai-karszt

Putnok - Bódvaszilas

GPS-NYOMVONAL LETÖLTÉSE (2017. június 20.)

    1700 m

  -1680 m

 

63,0 km

OKT-23

    

OKT-25

         

Putnok a Sajó partján fekvő kisváros; a legészakabban fekvő terület, ami még szőlőművelésre alkalmas, ám mégis ennél jóval északabbra is találkozunk szőlőföldekkel. Nevezetességei a Serényi-kastély, a római katolikus templom, a Gömöri Múzeum. A

Kéktúra a városon át valamennyi látnivaló mellett elvezet. A Serényi Béla úton hagyjuk el a települést, immár a Putnoki-dombságba lépve, és a Szörnyű-völgy aszfaltútján folytatjuk túránkat. A patakon átvezető aszfaltútról ösvényre fordulunk, rövidesen azonban visszatérünk rá. Elhaladunk a kellemes látványt nyújtó, dombokkal övezett putnoki halastó mellett. A Pálma-forrás tisztásán az elágazásnál balra tartunk a földúton a Piroska-hegy erdeje felé.

Az egyenletesen emelkedő út a Piroska-hegy-nyergénél ereszkedésbe vált, majd jobbra, ösvényre térve az erdőben hamarosan feltűnnek a keleméri Mohos-tavak; elsőként a Kis-Mohos-tó. A közel 300 m tengerszint feletti magasságban fekvő láptavak a jégkorszak maradványai, de medrük még korábban, a harmadidőszakban a hegyoldal megcsúszása során, suvadással alakult ki. A fokozottan védett természetvédelmi területen információs táblákon tájékozódhatunk a környék természetes növénytársulásairól, növény- és állatvilágáról. Tőzegmohái, tőzegpáfrányai, gyapjúsásai, és jó néhány glaciális reliktumnövénye révén mindenképpen unikumnak tekinthetjük a területet. Kultúrtörténeti jelentőségű emléke a keleméri Mohosvár (földvár), melyhez a kék rom jelzésű ösvényen tehetünk kitérőt, valamint egy több száz éves kocsányos tölgy, a Kisasszony-fa.

Továbbhaladva lassan ereszkedünk a dombokról, majd többször keresztezve a műutat beérünk Kelemérre. Nyáron a falu határában lévő közkút életmentő lehet. Bent a főúthoz érve találjuk a Tompa Mihály emlékházat, mely az itt született pap-költőnek állít emléket. Három kéktúra bélyegzőhely is fellelhető a településen: egy a templomkert kapuján, mely egyben az emlékházat is magába zárja, egy a kertben álló gondnoki épületben, és egy a főútról nyíló Bagolyvár élelmiszerboltban.

A Zádorfalva felé induló műútról balra térünk a Kelemen-patak völgyében Gömörszőlősre haladó aszfaltútra. Gömörszőlős egzotikus hangulatú zsákfalu a karszt lábánál. Az arra vetődő vándornak fel kell készülnie arra, hogy nem számíthat teljes körű infrastruktúrára. A kisbolt hézagosan van nyitva, italbolt nincs. Viszont a település fenntartható fejlődés iskolájába megéri betérni. Két épületben is megtekinthető az állandó kiállítás. Étkezési és szálláslehetőség is rendelkezésre áll. A bélyegzőt a komplexum kapujánál találjuk.

A község végén balra fordulunk a földútról, a fák között indulunk a kies dombok közé. A Putnoki-dombság jelentős részét agyagos, homokos üledékek  fedik, ami morfológiájában is tükröződik: lankás dombok között széles völgyek, a völgyek aljában megbújó falvakkal. Kilátásunk szinte végig pazar nemcsak Gömörszőlős környékére, hanem a szemben lévő dombvonulatokra és a közrezárt völgyekre is. 300 m tengerszint feletti magasságban

érjük el a Vadmacskás-völgy tetejét, ahonnan a hegyi rétekkel kísért úton "Karu fészke" tetőre érkezünk (a jelzések ritkák, de az út jól látható). A fátlan, ám réttel, mezőkkel fedett gerincet elhagyjuk, leérkezünk az erdősávba, majd a hosszú Bors-völgyben közel egy órát gyalogolva elérjük Zádorfalvát. Az 500 fő alatti lakosú településen járva érdemes megfigyelni a hagyományos népi építészet elemeit a lakóházakon. Kisnemesi kúriákból is fellelhetünk párat, a Lenkey-kúria a falu egyik legreprezentatívabb épülete. Az OKK bélyegzőt a Szivárvány presszóban találjuk.

Zádorfalváról a főúton indulunk el, majd jó pár száz méter után, az első kanyarnál letérünk balra a földútra. A dombtetőn az elágazásban kissé jobbra fordulunk. A Nagy-Szőlő-tetőnél belépünk az erdőbe, majd fák és irtásfoltok között haladunk az Égés-tetőn (368 m) át. Az erdészeti munkák miatt a földutak esős időben nehezen járhatók - különösen igaz ez szakaszunk ezen részére, egészen a magyar-szlovák határ vonaláig. A Galyagos-hegyen átvezető földút később keresztezi a Hármashatárnál átfutó jó minőségű makadámutat. Ezen érjük el az országhatárt. Itt találjuk az „Ökoturizmus határok nélkül” feliratú kopjafát. Tovább egy szélesebb földutat követünk, amely hol keresztezi a nyiladéksávot, hol párhuzamosan fut vele.

A határvonal később élesen jobbra törik; a nagyobb földutak is eltűnnek. Kiérünk az erdőből, és az erdősávval kísért kaszálón leereszkedve, átvágva a Rózsás-bérc - itt már megjelenő - triász mészkövén, a volt határátkelőhelyen érjük el a főút aszfaltburkolatát. A műúton jobbra haladva hamarosan megérkezünk Aggtelekre. A kempingen keresztül érünk a Baradla-Domica-barlangrendszer aggteleki főbejáratához. Hosszú és kietlen útszakaszon vagyunk túl, érdemes itt feltöltődni. Barlanglátogatás után a szemközti büfésoron regenerálódhatunk, de ne felejtsünk bélyegezni, amit a Tourinform irodában és a Turistaszálló bejáratánál tehetünk meg.

Felkapaszkodunk a lépcsősoron a Baradla-tető oldalába, a sziklafal tetejére, ahonnan a korlátok biztonsága mögül körbetekintve láthatjuk alattunk az épületeket, távolabb a települést, az Aggteleki-tavat. A karsztbokorerdőn átvágva, utunk befordul a Mész-völgybe. Előbb a Baradla- és a Galya-tető, majd a Magas-hegy és a Somos-tető közti nyeregbe kapaszkodunk. Tipikus és jellegzetes karsztterületen vagyunk, amely a szlovéniai klasszikus Karszthoz sok mindenben hasonlít. Karrmezők, karsztbokorerdők, víznyelők, dolinák, töbrök és patakos barlangok világa ez. A Magas-hegy keleti oldalában végighaladva a jobbkanyar után leereszkedünk Jósvafő felé, ám mielőtt a faluba érnénk, a kéktúra bélyegző miatt kitérőt teszünk a Baradla-barlang jósvafői bejáratához. Meredek ösvényen, lépcsősoron megyünk le a parkolóba, ahol a Tengerszem szálló portáján vagy a barlangpénztárnál bélyegezhetünk. A szálló éttermének vendéglátását hosszú évek után újra élvezhetjük.

Visszakapaszkodunk a gerincen futó kékre, és Jósvafőre tartunk, napi túránk végállomására. A falut átszelő, a nagy esőzések, hóolvadások után megáradó Jósva-patak völgyébe érkezünk. A patak tulajdonképpen a Jósva-, a Kecső-, a Tohonya- és a Kajta-patakok vizét szállítja tovább. Jósvafőt sajátságos településszerkezete és népi építészeti emlékei révén műemléki jelentőségű területté nyilvánították. A vízfolyások kanyargó medrei a közéjük települt tornácos házakkal, és a hegyek felől lefutó meredek utcák, ritka szépséggel és hangulattal ruházzák fel Jósvafőt.

A Tohonya-patak völgyén felfelé hagyjuk el a falut. Elhaladunk a Kossuth-barlang előtt, majd az elágazásánál jobbra a Lófej-völgyben folytatjuk utunkat. Rövidesen letérünk a szekérútról, és felkapaszkodunk a fennsíkra. Északkelet felé tartva elérjük a földutat, amelyen jobbra indulunk a Szelce-völgy felé. Gergés-lápán jó eséllyel összefuthatunk a hucul ménessel. Jobbra letérünk az oldalvölgybe, a rét végén a keréknyomban átvágunk az erdős nyergen. Az elhagyott kertek közti elágazásban balra fordulunk, ahol ösvénnyé keskenyedik az út, majd visszaérve az erdőbe megint kitisztul. Innen újra a Szelce-völgy mezejének szélére jutunk.

A Nagy-oldal alatt a Szelcepusztára tartó aszfaltútig megyünk, amelyről a turistaszálló után földútra váltunk. A Patkós-völgyben jobbra fordulunk egy földútra. A következő elágazásban balra térünk a keréknyomra, aztán 200-300 lépés után jobbra, az emelkedő gyalogútra. Fenyvesben érjük el a tetőt, az elágazásban jobbra fordulunk a hajdani Derenk felé. A romközség bélyegzőjét az egykori iskolánál az út melletti infótáblán találjuk. Az épületet felújították, benne szabadon látogatható kiállítás van Derenk megrázó történetéről. Továbbhaladva a vidomájpusztai keresztező aszfaltút túloldalán, az ösvényen megyünk felfelé. A Lakatos-forrás völgyében a patak után újra kaptatni kezdünk. Néhány kilométer múlva elérjük az Alsó-hegy fennsíkját.

A határ menti földúton keletnek indulunk a Szabó-pallagi erdészházhoz, ahol az esőbeálló oldalánál rálelünk a bélyegződobozra. Szabó-pallag környéke igazi barlangász paradicsom. A környékre az országban egyedülálló képződmények jellemzőek: a függőleges aknabarlangok, azaz a zsombolyok. Az erdészháztól az út lejteni kezd, elhalad a Meteor-barlang mellett, és még a Kerek-hegy nyerge előtt balra fordul egy sziklás ösvényre. Ez később szélesebb földutakhoz kapcsolódik, és folyamatosan ereszkedve kivezet a Bódvaszilas feletti mezőkre. Elhalad a felújított és látogatható Magtár előtt, majd bevisz a főutcára. Az újabb bélyegzőlenyomatot az állomáson szerezhetjük be.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sor-
szám
Kezdőpont
(bélyegzőhely)
Végpont
(bélyegzőhely)
Szint-
emelkedés (m)
Szint-
csökkenés (m)
Idő
(óra)
Hossz
(km)
119 Putnok Kelemér 235 175 3:00 10,5
120 Kelemér Gömörszőlős 35 15 0:40 2,3
121 Gömörszőlős Zádorfalva 95 105 1:30 5,4
122 Zádorfalva Aggtelek 320 210 3:50 13,1
123 Aggtelek Jósvafő 220 255 1:40 5,1
124 Jósvafő Derenk 475 430 4:30 15
125 Derenk Szabó-pallag erdészház 280 130 2:10 6,9
126 Szabó-pallag erdészház Bódvaszilas 40 360 1:20 4,7
  1700 1680 18:40 63


  Hossz: 1160 km

  Szakaszok: 27 db

  Pecsételőhelyek: 149 db

  Szintemelkedés: 35.405 m

  Szintcsökkenés: 35.198,6 m

  Teljesítők száma

    (2017. 09. 04-ig): 5960 fő

Céges rendezvények

Magyarország második legmagasabb pontján fekvő Galyatető Turistacentrum vállal céges rendezvényszervezést, csapatépítést, családi összejövetel és ünneplések kivitelezését.

 

Erdei iskola általános iskolások számára

Szeretettel várjuk az általános iskolás gyerekeket!
A dormitóriumban 31 főt tudunk elhelyezni, a kísérő felnőtteknek fürdőszobás szobát biztosítunk, igény szerint.