OKT-01

    

OKT

02

Kemeneshát

Sárvár - Sümeg

GPS-NYOMVONAL LETÖLTÉSE (2017. június 20.)

    450 m

  -450 m

 

71,7 km

OKT-03

         

A Nádasdy-várat elhagyva a lakótelepen át a Gyöngyös-patak partjára érkezünk, majd a fürdő és kórház területe mögötti kis tavak hídjain sétálunk át. Újabb forgalmas útszakasz következik: rövidesen átkelünk a Rába-hídon, és a főút széli kerékpársávon ballagunk a

Hegyközség határában lévő útelágazásig. Itt balra térünk Ostffyasszonyfa felé. Az útelágazásból felkaptatunk az Alsó-Kemeneshát egyik dombtetejére, majd hamarosan elérjük a várost elkerülő 84-es út forgalmas kereszteződését. Körültekintően áthaladunk rajta, s továbbindulunk az aszfalton. Jobbra térve végigsétálunk az allé végtelennek tűnő nyiladékán, majd a mezők szélén kelet felé tartunk. Később földúton bandukolva mezőket, erdősávokat keresztezünk, aztán átmegyünk a felszámolt Sárvár–Zalabér–Batyk-vasútvonalon is.

 A következő erdőszélen jobbra kanyarodunk, majd a Sitke felé vezető országút után újból jobbra térünk az itt kezdődő földútra. Ezen balra tartunk a sitkei kálváriakápolna tornyainak irányába. A templom mellett elhaladva jól kiépített gazdasági utakon érjük el Gérce határát. A településen két bélyegzőhely közül is választhatunk. Egyiket a Polgármesteri Hivatal épülete előtt , másikat a Kismackó italbolt teraszán találjuk.

 A főutcától jobb kéz felé keskeny aszfaltúton kaptatunk fel a domboldalra. Elhaladunk a katolikus és az evangélikus temető között, majd a főút keresztezése után elérünk a Farkas-erdő peremén álló Rózsáskerti erdészházhoz, mely egyben bélyegzőhely is.

A Scherg házaspár síremlékének érintésével továbbra is aszfaltúton jutunk a Banya-fák tisztáshoz. A Farkas-erdőben hosszú kilométereken át szilárd burkolaton haladhatunk - szerencsére itt nincs akkora forgalom. Egy útelágazáshoz érve a Csikászó-pataknál pillantjuk meg a Hidegkúti erdészház épületét, kerítésén a bélyegző dobozzal.   Aszfaltburkolatú utunk jobbra tér, mi pedig balra, földutakon haladunk tovább. Több helyen villanypásztorral őrzött területeket keresztezünk. A drótok szigetelt fogantyúkkal kiakaszthatók az áthaladás időtartamára.

Rövidesen elérjük Káldot. Itt a Korona büfében vagy az iskola épületénél kihelyezett dobozoknál bélyegezhetünk. A Dózsa György utcán hagyjuk el a községet. Erdőszélen haladva, szántóföldeken átkelve érkezünk meg Hosszúperesztegre, ahol a bélyegzőt a templom kerítésén leljük meg.

Enyhe emelkedő után lassan elérjük a Szajki-erdőt. A Szajki-tavakat jelölő jelzőtábláknál jobbra térünk egy földútra; így jutunk a fák között a kis üdülőfalu központjához. A Szajki erdészház bélyegző az erdészházzal szemben a villanyoszlopra van felszerelve.

 Kanyargós úton haladunk tovább. A nyiladékokat egy rövidebb országúti szakasz követi, majd elérjük a Kávás-kúti-erdő hosszú, délkelet felé vezető nyiladékait, időnként villanypásztorral elzárt pagonyokat keresztezve. Az erdő végén balra indulunk a volt vasútállomás bekötőútján. Elérjük az Ötvös és Szalapa közötti országutat. Jobbra egy felüljárón keresztezzük a vasutat, aztán a Veszprém és Zala megye határát jelző tábla után nem sokkal balra fordulunk az erdei keréknyomokra, amin haladva körülbelül 100 méter múlva megtaláljuk a következő, Ötvös bélyegzőhelyet.

A műutat elhagyva egy ideig a Dergecsi-erdőben haladunk; később kiérünk a Dabroncra vezető országútra. Bő egy kilométer után, még a derékszögű kanyar előtt jobbra térünk. A keréknyomok nyílegyenesen vágnak át a mezők között. Az országutat elérve balra fordulunk. Innen már hamarosan megpillantjuk Mihályfa házait. Még a község előtt balra letérünk az aszfaltról, és földúton indulunk Kisvásárhely felé, ahol a bélyegzőt a Haranglábnál találjuk. A törpefalut elhagyva hamarosan megtaláljuk a Sümegre tartó közutat, ahol aztán az országút hosszú egyenesébe befordulva a távolban már megpillanthatjuk a közelgő hegyvidék első sasbércén a sümegi várat. Az állomáson a forgalmi irodával szembeni oszlopon találjuk a bélyegzőhelyet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sor-
szám
Kezdőpont
(bélyegzőhely)
Végpont
(bélyegzőhely)
Szint-
emelkedés (m)
Szint-
csökkenés (m)
Idő
(óra)
Hossz
(km)
9 Sárvár Gérce 90 70 3:10 12,1
10 Gérce Rózsáskerti erdészház 25 20 0:40 2,5
11 Rózsáskerti erdészház Hidegkúti vadászház 20 35 1:10 4,7
12 Hidegkúti vadászház Káld 75 80 1:50 6,5
13 Káld Hosszúpereszteg 90 105 2:50 10,8
14 Hosszúpereszteg Szajki erdészház 35 30 1:30 5,8
15 Szajki erdészház Ötvös 55 55 3:50 15,1
16 Ötvös Kisvásárhely 25 45 2:00 8
17 Kisvásárhely Sümeg 35 10 1:40 6,2
  450 450 18:40 71,7


  Hossz: 1160 km

  Szakaszok: 27 db

  Pecsételőhelyek: 149 db

  Szintemelkedés: 35.405 m

  Szintcsökkenés: 35.198,6 m

  Teljesítők száma

    (2017. 09. 04-ig): 5960 fő

Céges rendezvények

Magyarország második legmagasabb pontján fekvő Galyatető Turistacentrum vállal céges rendezvényszervezést, csapatépítést, családi összejövetel és ünneplések kivitelezését.

 

Erdei iskola általános iskolások számára

Szeretettel várjuk az általános iskolás gyerekeket!
A dormitóriumban 31 főt tudunk elhelyezni, a kísérő felnőtteknek fürdőszobás szobát biztosítunk, igény szerint.