"Úgy elősemberesedtél ezalatt a 6 hét alatt..." - fogalmazta meg Marcsi tömör véleményét a futás vége felé.
Rá kellett jöjjek - igaza volt, igaza van! Közel 7 hét már elegendő idő ahhoz, hogy az ember távol kerüljön a világtól, a zajtól, a civilizációtól, korábbi önmagától. A negyedik héttől már más ember voltam. Egyszerűbb, sallangoktól mentesebb. Érthetőbben és célratörőbben fogalmazó, maga köré egyre kevesebb embert kívánó, a természet számára kinyíló, önmagát egyszerűségében elfogadó, a külvilág számára viszont egyre inkább bezárkózó.
Utoljára 1998 augusztusában éreztem ilyet, Európa legmagasabb csúcsának, a svájci-olasz határon álló Monte Rosa-nak (Dufourspitze, 4634 m) átmászása során. Sokadik napja másztunk csöndben, a hó és a jég birodalmában barátaimmal, Györgyivel, Lacival és Bálinttal, miközben Pisti a svájci oldalon, a családtagok és a rokonok pedig itthon egyre türelmetlenebbül várták a rólunk érkezni nem akaró híreket.
Nem volt térerő, így csak mi maradtunk. Mi négyen és a hegy. A hegy, amely - ahogy a mászásról készült filmben is elhangzik - a csend világa. Életveszélyben, az adott helyzethez szükséges éjszakai felszerelés nélkül négyezer méteren ért minket a sötétedés egy gleccseren, mely unos-untalan beszakadt, ha továbbmentünk volna. Egyszerűen nem volt értelme kockáztatni. Egyszerű volt a cél: túlélni fagyások nélkül az éjszakát.
Ezen az éjszakán vált teljesen tisztává, érthetővé számomra rengeteg dolog, kérdés: mi az élet értelme, mik a prioritások, mit jelentenek a szülők, a család, a gyerekek. És mit jelentenek a célok. Azóta mindent másképp látok.
S hogy kerül a csizma az asztalra? Miért beszélek a magas hegyeket segítségül hívva, nem sokkal az országos Kék Kör Futás után ezekről az érzésekről? Nos, mert épp ezek az érzések jelentek meg bennem épp egy évtized múltán. Nagyon ritkán van lehetősége bárkinek is ennyire "lemenni alfába", ezért annál értékesebbek ezek a pillanatok, annál értékesebbek és igazabbak az ebben az állapotban megszületett gondolatok.
Kérek tehát mindenkit, így fogadja és értelmezze a továbbiakban elhangzó mondatokat.
Mire jöttem rá az Országos Kék Kör Futás bő hat hete alatt?
Egy régi, romlatlan világ hiányára. Amikor még volt időnk a természetet járni, amikor jókedvű baráti társaságok jöttek össze főzni és beszélgetni a tisztásokon, amikor még volt pénz elutazni akár az ország másik végébe.
Amikor még tucatszám álltak a turistaházak, kulcsosházak, amelyekben tanítványimmal jóízűen - és megfizethető áron! - tudtunk elfogyasztani egy finom meleg bablevest, egy forró teát, télen mi felnőttek egy-egy forralt bort.
Ez ma már néhány helytől eltekintve: a múlt. Se bableves, se forró tea. Ha itt-ott mégis, akkor csak csillagászati áron, akárcsak a forralt bor. S hogy mi van akkor helyette? Töménytelen feszültség a hétköznapokban, karrierharcok, megfelelések, átgázolás értékeken, egymáson, rombolás minden szinten. Igen, és még egy nagyon fontos dolog: az emberi kapcsolatok kiüresedése.
Egészen elképesztő volt - s a kivételektől itt tisztelettel elnézést is kérek! - a magyar emberek többségének hozzáállása a futáshoz: beszólások, gúnyolódások, nyomdafestéket nem tűrő "bíztatások". Többször találkoztam viszont külföldiekkel az utam során, s legyenek franciák, hollandok, németek, nem egyszer szálltak ki lakókocsis autóikból és tapsoltak, bíztattak, dudáltak, kifejezve elismerésüket. Más világ, de legalább tudjuk, hova tartunk...
Ma a hazai médiák többségének csupán a siker, a kudarc, az élet, a halál, a szélsőség vagy a butaság jelent témát, hírértéket. Mi a magunk eszközeivel kitartóan, eltökélten megyünk szembe az árral, ha kell, újra és újra ráerősítve az általunk fontosnak vélt értékekre!
Miért olyan fontos számunkra ez?
Mert az Országos Kék Kör szépsége maga a döbbenet! Engem sokadjára is lenyűgöz ezernyi arcával, tájaival, színeivel, de leginkább azzal: mindez itthon határainkon belül van. Nem kell érte ezer km-eket utazni, bármely megyét, tájegységet célozzuk is meg, ezek mind kéznél, "lábnál" vannak. Ha kevés is a pénz, 50-100 km-en belül a kéktúrák valamely pontja mindenhonnan elérhető!
Számomra azért is volt fontos ez a vállalkozás, mert a társadalmilag kettészakadt országban a felső tízezer körében elképesztő méreteket ölt a külföldmajmolás, miközben közülük legtöbben kicsi országunkat, saját szűkebb környezetüket is alig, vagy egyáltalán nem ismerik.
Kié a felelősség?
Pálcát törni nincs jogom, nem is akarok senki felett, ám a megfelelő, folyamatos népszerűsítés, a reklám hiánya valahol közös felelősséget takar. Állam, MTSZ, megyék, az érintett városok? Mindenhol nyilván a legegyszerűbbre hivatkoznak: a pénz hiányára. Erre az én válaszom: az ötlet már gazdagságot jelent. Ebből már jön a következő lépés, aztán abból a megint egy következő. A legfontosabb: tudnunk kell, mi a cél s ehhez mit kell hozzárendelnünk. A mi vállalkozásunk is így jött létre, hat év kitartó munkája után...
A barátokról és a "barátokról"
E hatalmas vállalkozás során még egy nagyon értékes tudás birtokába jutottam, ami talán mindennél fontosabb, hiszen akár élethosszig tart. Igaz, valós képet kaptam néhány, eddig barátnak hitt emberről, akiket az utam, a sikerem elnémított eltávolított és alapvető, magunk által vállalt ígéreteket sem teljesítettek, féltve saját fényüket, imidzsüket, miközben új barátokat, barátságokat kaptam az ÚTTÓL (és nem a sikertől!), régebbieket pedig elmélyítettem, kiteljesíthettem ("Vészhelyzetben lehull minden álarc").
Köszönet
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzátett az Úthoz, ahhoz hogy végigmehessek rajta, hogy rengeteg, később átadható tapasztalatot gyűjthessek, ahhoz, hogy megvalósulhasson egy álom:
- Marcsinak;
- a családomnak;
- munkahelyemnek, az AEGON Magyarország általános Biztosító ZRt.-nek, Bodor Péter vezérigazgató helyettesnek, vezetőmnek, Puszta Zoltánnak;
- az engem helyettesítő kollégáimnak: Leskó Lacinak, Virág Tibinek, Olajos Józsinak, Polesznyák Tominak és Berecz Andinak;
- a háttérben dolgozó KVTE-s "láthatatlanoknak": Vidovenyecz Zsoltnak, Bánszki Attilának (Edének), Túróczy Józsinak és Tolnai Lacinak;
- a hátországot jelentő autós kísérőimnek: Villant Lalinak, Olajos Józsinak, Lippai Beának, Karmazsin Évinek, Csanyának, Zsoltnak;
- és végül, de nem utolsó sorban valamennyi támogatómnak, akik pénzügyi, szállás- és étkezés-támogatást, a híreket biztosították a vállalkozás ideje alatt.
- Külön köszönöm Balassa Balázs Polgármester Úr és Szigliget község Önkormányzatának önzetlen támogatását;
- illetve Zsolt elképesztő munkáját a honlap folyamatos aktualizálását illetően.
- Köszönöm Vajnai Zoli és Bea felbecsülhetetlen segítségét,
- valamint Major Gyuszi és Thury Gabi fáradhatatlan operatőri munkáját, hiszen nélkülük a film nem jöhetett volna létre
Mert mint minden komoly vállalkozás, ez s egy nagyon komoly CSAPATMUNKA volt. Köszönöm ezt mindenkinek! Jó volt Veletek, s a fejemben már készen áll a következő közös, értékes vállalkozásunk!